Mérei Anita: Szárnyalás

Képző

"Van határ földrajzi értelemben: például egy folyó. Van a határ fönt és lent, élet és halál között, például egy folyó, a Styx. Vannak határok országok és társadalmak között, például folyók - ezeket olykor át kell úszni vagy evezni, hogy innen oda érkezzen az ember. Vannak persze sokan, akik örök életükre a saját határaik között mozognak, élnek, alkotnak; ilyenek a földhöz, kultúrához, családhoz kötöttek, kiváltképpen régről ismerős a faluja határát át nem lépő parasztember alakja. Innentől már csak a kérdések sokasodnak: valóban határ a folyó, nem éltető-összekötő elem? Valóban át kell a Styxen kelni ahhoz, hogy az élet és a halál más-más élményét megtapasztaljuk - nem elég a vízió, az álom, a módosult tudat működése hozzá? És aki át se lépte a falu határát lábon vagy szekéren, az nem lépheti át másként - hírhozók hatására, balladákat mesélve és hallgatva, vagy éppenséggel a templomban és a nyári égbolt csillagai alatt? Veszélyes dolog (szándékosan mondom ezt a szürke szót) a határ: el kell odáig jutni. Nem az tehát a legveszélyesebb, hogy szökés közben lelőnek és sosem jutsz át, hanem az, hogy odáig sok mindennek meg kell történnie veled. Az életnek kell telítődnie, a léleknek kell kiteljesednie, hogy elérjünk (Petri György szavaival) ama napsütötte sávig. Aki eljut a határig, az már kész valamire, amit az innenső téren nem tudott megvalósítani. Azért kényszerül a határra lépni, mert elemi vágyakozás és remény hajtja: odaát sikerül létrehozni, megfogalmazni a valódi tartalmait, melyek ideát nem tudtak teljes formát: alakot ölteni. Mérei Anita határon van. Nem a határon, hiszen ez azt sugallná, hogy ama limes határozott, megfogható, megléphető. Határon van, mint a fiatal Petőfi, Babits és még sokan a művészek közül, akik már mindent tudnak nyelvről, formáról; már fölkészültek mindenből, amire ésszel és szorgalommal fel lehet készülni, de még nem tudják, hogy valójában minek is kellene alakot adniuk. Készek rá, hogy elfogadják a sors, az élet hívását, parancsát - és az élet ilyenkor hálás szokott lenni. Megáldja őket kínnal, gyötrelemmel, a harmónia csábításával és tünékenységével. Mérei Anita belül már-már készen volt, amikor a sorsa elhívta. Más kultúra, de ugyanaz a legbelső tartalom. Más kultúra, de ugyanaz a kereső szellem, és ugyanaz az elszánt törekvés a tanulásra. Új gyötrelem, új csábítás - a harmónia megtalálásának igézetében. Sokan vannak, az itthon üresek, akik Nagy Utazásoktól várják, hogy feltöltődjenek értékekkel. És csecsebecsékkel térnek vissza - az űrt nem lehet a semmivel kitölteni: a csatornára is csak fedelet rakunk. Mérei Anita, és ez talán a legszebb az ő kultúrák közti útjával, a határt nem abban a hosszú repülésben vélte megtapasztalni, amihez egy gép segít hozzá. És abban sem, amit a formaképzés új lehetőségei kínáltak Japánban, még ha elég kínt okozott is a megtanulása. Mérei Anita tudja, hogy a határ, amire vágyott, és aminek az átjárására készült, odabent - és idehaza van. Tudja, hogy aki a határt átlépi, egyszersmind otthon is marad. Hogy átlépni, az azt is jelenti, hogy visszatérni, hazatalálni. (Az emigráns is itthon él, ha nem élhet is itthon. És visszatér, ha nem üresen indult át a sávon, még ha lőttek is rá a határvadászok.) A művek, amiket itt látunk, jelzik, sőt megtestesítik ezt az állapotot: a határon lét mai, megélt alkotói helyzetét. A képekből a beszélgetés segít majd immanens művészi tartalmakat előhívni. Én, a laudátor, csak annyit engedhetek meg magamnak, hogy beszámolok róla: látom, hogy a képek több fajta határt is kijelölnek. Közülük csak néhányra utalok: a vonal és a szín egymásba hatolását, a tér és a sík együttélésének örökös dilemmáját, a metaforikus (érzéki) és a metonimikus (jelszerű, ikonikus) megfogalmazás küzdelmét. Egyetlen párba összevonva: a repülésvágy és földhöz kötöttség egyidejű kettősségét. Hiszen Mérei Anita repülni akar, de a totemei (dermedt démonai?) beágyazódtak, belegyökereznek a földbe. Itt tart, itt áll, itt van ő: határon." - Mányoki Endre írása Mérei Anita műveihez, Budapest, 2006. március 3. A kiállítás helyszíne: Budapest, V. Arany János utca 10.