A Forrás Galéria tárlatán a 33 éves, Erdélyben született festőművész képei láthatók. Biblikus hangvételű, térből és időből kiragadott jelenetein olyan sűrű a szimbólumok szövedéke, mintha egy kései preraffaelita világába csöppentünk volna. De mégsem, itt nincsenek finom utalások, felületen rezgő hangulatok. Ebben a festői világban minden dinamikus, minden önmagáért beszél. Nem egy vallás vagy kultúra távoli fényei világítják be a földöntúli színekben pompázó tájakat, a valószerűtlenül türkiz eget és a mélykék víztükröt, a rózsaszín falat. Ezek a festmények az emberi létezés konzekvenciáit formálják szimbolikus jelenetekké.
Egy ember beszél, hevesen gesztikulál, talán vall, vele szemben egy szikla, érdes felszínére felkúszik a beszélő árnyéka. A kép címe: Monológ. Egy másik alszik éppen, nyugodt kontúrjai fölött, láb a fejtől, fej a lábtól, egy hasonlóan mély álomba zuhant alak hever, talán egymást álmodó szeretők, barátok, ellenségek. Lovas áll egy mély, sötétlő gödör felett, a ló első lábai már túl, a hátsók még innen, áll, néz lefelé a két világ között, le a tagolatlan sötétségbe. A testek elevensége, a felületeken sűrűn kavargó színfoltok, a kimerevített pillanatok, amelyek mindegyike egy erőtől duzzadó mozdulat közepén áll meg, döbbenetes energiákat szabadít fel. Mint ahogyan egymásnak feszül a szimbolikus tartalom és a kidolgozás részletezettsége, a telített koloritok és az állókép filozofikus távlata.
Az erőteljes figurativitás, a pontos dramaturgia és ugyanakkor a szürreálisba természetesen átlépő részletek zavarba ejtik a nézőt. Látja a kép egészét, de lassan, fokozatosan tárja fel a részek viszonyát egymáshoz. Néha egy képen belül a látószög is változik, az egyik figurát elölnézetből látjuk, a másikat viszont felülről, kezükben egy Mőbiusz-szalag módjára csavarodó ablakfelület, kinézve rajta látjuk a kék eget, miközben az ablak hátterében egy sehová sem nyíló bejárat sötétlik. A madár, ami Incze Mózes képein archetípusának megfelelve a szabadság jelképe, a csiga, amely a fülre tapasztva elbúgja a történetek elejét, a néma szikla és a víz fölé hajló próféta nem romantikus, nem is ősi történetek szereplői, hanem a jelenben élnek. Nem parabolák, hanem egy tisztább, világosabb látás élményei, egy ritka tehetségű festő megdöbbentő látomásai.
