Mi újság Kertésszel?

- Minden fotóaukciójukon lesz ezentúl egységáras André Kertész? - kérdezem a Kieselbach Galéria szekerét egy idő óta a galériatulajdonossal együtt toló műtárgypiaci szakértőt, Einspach Gábort. Első, tavaszi fotóárverésükön ugyanis fillére ugyanannyiért kiáltották ki a világhírű magyar fotográfus 1934-ben készült munkáját, a Párizsi iskolaudvart, mint most az Újságárusnál, Párizs című Kertész-kópiát. Egymillió-hatszázezerért. Hogy november tizedékén adnak-e megint dupla ennyit (vagy többet) a vintázs kópiáért, sok mindentől függ - mondja Einspach.

- Azt tudjuk, hogy májusban egy komoly magángyűjteménybe vándorolt a Kertész-fotó. Reméljük, hogy az eddig szinte kizárólag huszadik századi festészetet vásároló gyűjtők még több kedvet kapnak a fotográfiához. Tavasszal azt is láttuk, hogy a licitálók egy részét kifejezetten a kortársfotó-szekció ragadta meg. Akadtak, akiket a kollekciónak kizárólag a történelmi vonatkozású darabjai érdekelték. A mostani anyagban egyébként a legszebb ilyen kép Escher Károly "Biatorbágy. A borzalom völgye" című, művészi módon elkészített dokumentumfotója. Ez nem pusztán a viaduktrobbantás tragédiájáról tudósító újságcikk illusztrációjaként jelent meg a Pesti Napló 1931. szeptember 20-i számában, hanem a merényletről és az azt követő temetésről összeállított hatoldalas, képes műmelléklet részeként. Visszatérve az első fotóakció tapasztalataira, legnagyobb meglepetésünkre a klasszikust gyűjtők, a kortársra vadászók és a történelemimádók táborán kívül tárcsát emelt még egy csoport: a lakberendezőké. Vagyis kialakult egy kör, amelyik belátta, hogy ötven-százezer forintos áron legfeljebb jobb minőségű posztereket vásárolhat az otthonába, nálunk viszont művészi fotókat.

Ilyen alapon lehetséges, hogy november 10-én a portrégyűjtők népes tábora is fölbukkan majd a Kieselbach Galériában, ugyanis a mostani anyag egy része Jávor Pált, Karády Katalint, Páger Antalt, Kodály Zoltánt, Kádár Bélát ábrázoló arcképekből áll. De jöhetnek bátran az akt- és táncosnő-specialisták Demeter Károly és Rónai Dénes felvételei közül válogatni, meg a szociofotó-kedvelők Korniss Péter busó arcáért, Stalter György falusi életképeiért.

Ami nekem a legérdekesebb - és miután meglepődöm, máris eldöntöm, hogy tetszik -, a Kieselbach Galéria főfalának főhelyén elhelyezett "nagyágyúk": Kertész Újságárusa és Escher viaduktja tőszomszédságban a most hatvankét éves Kerekes Gábor pillangói feszítenek olyan példás mértani rendben, amilyennél tüchtigebbet gombostűpontos lepkegyűjtőtől sem várhat az ember.

- Kerekes olyan minőségben dolgozik most, mint amilyenben Brassai, Kertész, Escher és Angelo fényképeztek a maguk idejében. Klasszikusnak érezzük a mai fotográfusok között, ezért ne lepődjön meg senki, hogy a régi mesterekkel osztozik a főfalon - magyarázza Einspach. Aki szerint az őszi anyag egységesebb a tavaszinál, és ami még fontosabb: a friss kikiáltási tételek között nem találni egyetlen utólagos nagyítást sem. Egytől a százhuszonkettőig - mind vintázs.

Az eredeti varázsa

Ahogy azt a Kieselbach-aukció fotóanyagát ellenőrző Kincses Károly, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója több fórumon nyilatkozta már: csak a vintázs fotó piacképes. Vagyis az exponálást és a negatív elkészültét követő záros határidőn, legfeljebb egy-két éven belül lenagyított, és az alkotó által aláírt kópia számít műtárgynak. Az ezután készült másolatok vagy rekópiák nem hordozzák az eredeti művészi szándékot és tudást. Még akkor sem, ha húsz év múlva maga a szerző nagyítja le újra ugyanazt a negatívot, ahogy tette ezt - többek között - André Kertész, 1917-ben készült munkáival. És végül némi adalék a vintázs kópia meg az újranagyítás közötti értékkülönbségről: míg Kertész tízes évekből származó vintázs fotói több százezer dollárt érnek, addig a hatvanas-hetvenes években készített másolataiért "csak" néhány ezret adnak a műtárgypiacon.

Mi újság Kertésszel?

Képző