 |
17.50-es találkozás - szól Murányi Kristóf kiállításának címe, amely rögtön rengeteg emléket, gondolatot kavar fel az emberben. Találgatni kezd, vajon kik és hol találkoznak ebben a furcsán-pontosan meghatározott időpontban: a szószerkezetből kifolyólag elsőre leginkább a helyközi buszok menetrendje ötlik fel bennem. Ezt támasztja alá a nemrég nyílt Loffice egyik központi helyiségében, a kávézóban elhelyezett alkotás is: a grafikán két jól ismert, régi típusú busz találkozik szembe egymással az autópályán. A mű pedig éppen azt a megmosolyogtató pillanatot örökíti meg, amelyet útjaim során én magam is gyakran szeretek lopva elkapni: a két sofőr kedélyesen int egymásnak. A buszvezetők épp úgy kacsintanak ki ilyenkor megszokott állapotukból, szerepükből, mint ahogy azt Murányi Kristóf alkotásai is teszik a Loffice költséghatékony munkavégzést elősegítő irodatereiben. Az áramvonalas, modern minimál berendezésekhez tökéletesen passzol az alkotó egyszerű formavilága: grafikái egyszerre hatnak névjegykártyákként, szórólapokként, de akár óvodai jelekként is. Az egy-egy tárgyat - rekeszt, kutat, kuglibábukat - egyszínű háttérrel kiemelő egyszerűség a magyar mindennapok környezeti elemeinek bemutatásában sem változtat koncepcióján.
.JPG "muranyikristof_kiallitas_loffice_bytsd(4).JPG") |
A hétköznapok részeként számunkra már szinte teljesen észrevétlen falusi ház, garázssor és zsúfolt panelház, a ponyvával letakart autó és a ki tudja, mit rejtő konténerek kedves ismerősként integetnek, az egyetlen, furán bizarr érzést keltő momentum csupán az, hogy a képeken egyetlen ember sem látható - kivéve azt az egy szem buszvezetőt, aki nélkül a jármű ámokfutó halálosztónak tűnne. Az elhagyott kosárlabdapálya vagy a falusi porta ennek ellenére magán viseli az ember keze nyomát: attól él, működik, hogy ismerjük a funkcióját, szerepét az életünkben - még ha ez olykor nem is olyan nagy.
.JPG "muranyikristof_kiallitas_loffice_bytsd(3).JPG") |
A 17.50-es találkozás ezeknek az alkotásoknak a tükrében éppúgy lehet a buszablakon kibámuló, gondolataiba merülő ember találkozása az említett tájmotívumokkal: elgondolkodik, hogy vajon mit rejthet a némán álldogáló konténer, kik élnek abban a rozoga házban, vagy éppen az emeletes ház negyedik emeletén. Murányi Kristóf időtlen terei kapcsán kikéri magának a nosztalgia szót "a maga lezárt, kerek-egész jellegéből adódóan", hiszen mindez még mindig szerves része az életünknek. De az is biztos, hogy néhány évtized múlva már ezek az alkotások is a nosztalgia édes-bús érzését fogják felkelteni a szemlélőben - ahogy félig-meddig már most is.
