Moholy-Nagy újraértelmezve

Dr. Botár Olivérnél jobban talán senki nem ismeri Moholy-Nagy László művészetét. A Kanadában született művészettörténész, egyetemi professzor lelkesen kutatja a művész életét. Ő a kiállítás rendezője, kurátora. Mondanám, hogy a karcsú, magas férfi fel-alá rohangálva ontja instrukcióit a félig berendezett termekben, ez a kép illene a helyzethez 48 órával a megnyitó előtt, de valójában egy szegletben adja végtelen türelemmel interjúit órákon át. Teszi ezt kifogástalan magyarsággal. Körülöttünk kalapálás, a világítás képekre igazítása, jegyzetelés. Egy úr a terem közepén finoman, ám határozottan nem összerakja, hanem szétszedi éppen a bemutató magját, fő gondolatiságát adó szenzációs dupla képet, azt a korai konstruktivista alkotást, amely az Architektura 1 címet viseli, és amelynek hátoldalán egy még korábbi, 1920-ban készült dadaista természetábrázoló képet találtak. Út a hátoldaltól az előoldalig, a természettől a technikáig, az útkereséstől a hitvallás megfogalmazásáig, a figuratívtól a nonfiguratívig: a kettős kép mindent egybefoglal, ezért is kerül majd fizikailag is a kiállítás középpontjába.

Sétánk sem kezdődik rendezett körülmények között, a rend és rendetlenség nem lineárisan halad, már belépéskor összevissza álló tárlókat, még fel nem tett üveglapokat kerülgetünk, a képek némelyikén cetlik, sárga ragacson Botár Olivér megjegyzései, kívánságai: át, lejjebb, feljebb, máshova, máshogyan, nem így, amúgy. 1916-1923-ig, áll tehát a címben, az első terem eltéveszthetetlenül 1916-tal indul, a falon színes levelezőlapok sorjáznak, Moholy-Nagy "haditudósításai". 1916-ban tüzérségi megfigyelőnek sorozták be a Magyar Királyi Hadseregbe. A keleti frontra vezényelték, ahol többszáz rajzot készített a frontéletről kitépett lapokra, tábori levelezőlapokra.

 

 

A képek meglepik azt, aki csupán a konstruktivista címkét ismeri a művésszel kapcsolatban: figurális, bár kissé naivul megrajzolt képecskék ezek. Ahogy Botár Olivér meg is erősíti, autodidakta művész volt ő, mindenféle művészeti ágat végigkóstoló, rajzolni is magától kezdő ifjú. A tárlókban ennek a hét évnek itthoni, németországi kordokumentumai: a Nyugat, Jelenkor példányai, levelek, fotók, könyvek, a falakon kortárs magyar művészek, a baráti és művészi kör alkotásai. Uitz, Kassák, Nemes-Lampérth, Bortnyik, Tihanyi Lajos, Mattis Teutsch János képei, a padlón hever Berény Róbert monumentális Fegyverbe! Fegyverbe! plakátja.

 

A fotószerűen aprólékos tábori lapoktól a termek során eljutunk az absztraktig, a magyaroktól a német művészekig. Budapest, Bécs, Berlin útvonalon járunk, teljes szellemi kohéziót érzünk, sőt, szellemi internacionálét, aminek ő szerves része. A fronton írt verseit Babitsnak küldi el, képeit Hevesi Ivánnak. Nagy László költő ezer szálon indult el: verset írt, lapot szerkesztett, fotózott, érdekelte a filmezés, a színház, tipográfia, kinetika. Kérdések vetődnek fel: miért éppen a képzőművészetet választotta? És miért éppen az útkeresést mutatja be Botár Olivér, hisz jóval ismertebb, híresebb, kiforrottabb képekből válogathatott volna a világ legnagyobb képtáraiban, ahol nagy becsben tartják Moholy-Nagyot.

 

Budai hegyek

Mint Botár Olivér elmondta, Moholynál a képzőművészet fogalma mindig kérdőjeles volt. Máshogy fogta fel, mint az átlagember. Nem egyetlen művészeti ágnak tekintette, hanem sokrétű komplexitásnak. 22 évesen a Kassák-körbe kapcsolódott be, akkor tárult fel előtte a képzőművészeti világ, rajtuk keresztül ismerte meg a német művészeti életet, a Sturm Galériát, a Die Aktiont. Beiratkozott Berény Róbert magániskolájába, ekkor kezdte el tanulni a rajzolást. Bekerült egy pezsgő művészeti életbe, amit a képzőművészet testesített meg számára.

 

Némi malíciával jegyeztem meg, hogy rossz nyelvek szerint abból lesz absztrakt művész, aki nem tud jól rajzolni. Ő úgy pontosított, hogy noha Moholy egész jól megtanult rajzolni, például Kokoschkáéhoz hasonló portréi igazán jók, a lényeg számára nem ez volt. Neki ekkor már nem volt fontos a figuralitás. Németországban megtanulta, mi mindenből lehet művészetet csinálni, akár az utcáról felvett szemétből is lehet értékes kollázst készíteni. Ez megrendítette, átalakította és kinyitotta művészetfelfogását. Mi a művészet? Lehet tánc, hangköltészet, egy 12 emelet magas spirális építmény csúszdákkal, tűzoltópóznákkal, amiben az ember tesztelheti saját képességeit. A művészet komplexitás, létezési, nem is csupán kifejezési forma. Mindez, folytatta Botár Olivér, szervesen összekapcsolódik az ő központi projektjével, ami nem a művészet, hanem a pedagógia és az ember, az emberi érzékszervek teljes kihasználása, kitágítása.

 

Arra a kérdésemre, hogy miért épp az indulás éveit választotta témául, Botár Olivér elmondta, hogy 1922-re a 27 éves Moholy-Nagy, aki összesen négy éve foglalkozott művészettel, és nem járt képzőművészeti iskolába, megfogalmazta ars poeticáját. Ez fontos pillér. Kérdésemre, hogy hogyan tudná ezt a hitvallást egyetlen mondatba sűríteni, zavarba jött, ő ugyanis legkevesebb öt pontban szokta ezt tömöríteni, de mivel sarokba szorítottam, Moholy barátjának, a zenepedagógus Heinrich Jacobinak a megfogalmazásával élt: "Minden ember tehetséges". Ez magába foglalja a pedagógia lényegét is: a tanár dolga, hogy ezt a tehetséget elővarázsolja.

 

Mivel Moholy sosem tanulta mindezt, nyitott tudott lenni. Mindig előre nézett. Befogadta az újfajta megközelítéseket, például Bogdanov reform-elméletét a tektológiáról, a biocentrizmust, az első felesége, barátai révén megismert új elveket. Művészete talán valóban nem olyan kiforrott még ebben a korszakban, de izgalmas, változatos, egyénisége viszont olyan kiforrottá vált, hogy 1923-ban Walter Gropius alkalmazta, ekkor került a Bauhausba. De a kiállítás éppen eddig a pontig követi őt.

 

Kérdésemre, hogy mit jelent Moholy-Nagy újraértelmezése, illetve mi volt az alapértelmezés, a művészettörténész így felelt: "Moholyról nem egy, hanem több értelmezés létezett, és az újraértelmezés is több szálon fut. Egy szál a német életreform-mozgalom, amit megélt, ezzel korábban senki nem foglalkozott, pedig ez újrafogalmazta művészetét: a dinamikus konstruktív rendszer értelmezése ez. A műtárgy az energia egy fajának a változata, ez fontos szempont, ez látható ezen a képen is", mutat a keretétől éppen megfosztott kettős képre Botár Olivér. Nem az anyag fontos, hanem az energia, hitte Bogdanovval Moholy. Az, hogy én úgy értelmezem ezt a műtárgyat, mint az érzékszerveink kitágításának az eszközét, ez is újraértelmezés."

 

Ahogy haladunk a puritán gyárkéményektől a puszta konstruktivizmussá szikárodott képek felé, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy hol itt a kiállítás címében emlegetett természet? Hisz csak a technikát látjuk. Verseiben, írásaiban ugyan mindig leírta, hogy számára mennyire fontos a természet, de ki olvas ma Moholyt? Botár Olivér megadja a választ: Moholy számára a természet szerves részét képezte az ember által teremtett technika világa is. És ez is egy fontos értelmezés. Kérdésem még rengeteg van, neki pedig magyarázata. Tovább sétálunk. Tegyék meg önök is. Egy friss szellemű Európa képét kaphatják úgy 100 évvel ezelőttről. Botár Olivér szakavatott elemzését pedig megismerhetik könyvéből és a gazdag kiállítású katalógusból.