A 90-es évek közepén ismerkedtem meg a Moszkva térrel, azóta úgy érzem, szinte semmi sem változott, az idő itt megállt ? írja Móricz Simon kiállításajánlójában. Aki keresztülmegy rajta, láthatja, hogy mekkora az ellentét a tér és környezete között. Az utóbbi évtizedben átalakult és korszerűbb lett a Fény utcai piac, új és modern bevásárlóközpont épült a Széna téren, egyre több lakóház homlokzata kapja vissza régi pompáját a környező utcákban. Ezzel szemben a tér évtizedek óta változatlan: rideg, szélfútta, barátságtalan közlekedési csomópont ? teszi hozzá.
Buda középső részének kapuja város a városban, de a szűkebb értelemben vett Moszkva teret az itt megforduló emberek többsége két célból veszi igénybe: hogy átszálljon, és hogy találkozzon. Naponta százezernyi ember tör magának utat a tömegben, reggel az álmosságtól, délután a fáradtságtól kábán. Nem látva-hallva mást, csak durvaságot, rohanást, üzletelést, közönyt, nyomorúságot, lármát, többségük számára pedig nem más ez a tér, mint egy villamoskocsikkal megtűzdelt rettenetes embermassza, egy csúnya anyajegy a város arcán. Ezen a helyen leginkább a káosz az úr, melyet teljessé tesznek a térrel szinte együtt élők, hiszen itt működik a Főváros egyetlen régmúltú, nagyhagyományú emberpiaca. Hajnaltól reggelig munkások lepik el a metrókijárattal szembeni részt, reggeltől pedig kiegészítik őket a feketén árusítók, a hajléktalanok, az aprót kérők, a tarhálók ? írja a fotós.
Vajon lehet-e valaha is rendezett, harmonikus világ errefelé, s ugyanekkor megőrizhető-e az, ami érték, a tervezett átépítés után? A 7706 budapesti közterület egyikének neve most már Széll Kálmán tér, de sokaknak még mindig Moszkva tér.
