Mosolygós összefogás a boldogabb gyermekkorért

Képző

A tizenhat kiállító "kis művész" a Mosoly Alapítvány és a Tesco közös, Fehértón szervezett művészetterápiás foglalkozásán sajátította el a mandala készítését. Az Aradi Katalin selyemfestő által vezetett foglalkozásokat még 2003-ban indította útjára az alapítvány, majd 2005. nyarától "Az Év Támogatottja" program keretében további csoporttal bővítette az alkotóműhelyt. Mára közel tizenöt gyermek vesz részt a heti foglalkozásokon, ahol a közös alkotás élményén és az önkifejezésen egyszerre van hangsúly. "A mandala festés minden esetben közös döntéseken alapul, hiszen a pont köré szabályosan csoportosított mintákat együtt rajzolják a résztvevők. Ezáltal megtanulnak figyelni egymásra, és elfogadni egymást." - mondta Aradi Katalin, a foglalkozások vezetője. A mandala készítés ugyanakkor a belső harmónia megtalálásában is segíti a gyerekeket. Adorján Katalin, a Mosoly Alapítvány munkatársa kiemelte, hogy a programmal olyan aktív elfoglaltságot kívánnak biztosítani a gyerekeknek, amelyek előhívják és erősítik kreativitásukat. "Az alapítványi foglalkozások célja minden esetben az, hogy olyan helyzeteket teremtsen a gyerekek számára, amelyekben a betegségük és a problémájuk nem bélyeg, hanem egy állapot, amely megoldásra vár." - mondta. Az alapítványi szakember szerint a megoldást a társadalom előítélet-mentes, pozitív szemlélete is segíti. Szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy ne sajnálkozzunk, hanem utat mutassunk az egészséges és harmonikusabb élet felé vezető úton. A beszélgetésen elhangzott, hogy a krónikus betegséggel vagy pszichés problémával élő gyerekek gyógyításában, életminőségük javításában a lelki rehabilitációnak elengedhetetlen szerepe van. Dr. Altmann Anna, a Budai Gyermekkórház neurológus főorvosa szerint a beteg gyerekeknek általában az önismerete és az önbizalma sérült. Hozzátette: "az önismeret és az önbizalom javításával a betegségek leküzdésének hatékonysága is javulhat. Ezért kiemelten fontos az olyan terápiák alkalmazása a gyógyításban, melyek az önbizalom építésre fókuszálnak". Riha Zsófia pszichológus és művészetterápiás szakértő rámutatott, hogy "a csoportos terápiák által a gyerekek egy olyan elfogadó közösségbe kerülnek, amelyben nem szembesülnek a képességeiket meghaladó elvárásokkal. A közösség akkor hatékony, ha a gyereket egyenrangú partnerként kezeli, tiszteletben tartja igényeit, kívánságait és félelmeit." Kiemelte, hogy a foglalkozás vezetőinek felelőssége, hogy visszajelezze a résztvevőknek: értékes, amit létrehoztak. Feladatuk továbbá, hogy irányt mutassanak önmaguk elfogadásában és elfogadtatásában. A Mosoly Alapítvány immár 6 éve szervez élmény- és művészetterápiás programokat beteg és hátrányos helyzetű gyerekeknek támogatói forrásból. Az idei programsorozat szakmai sikereihez és országos szintű kiterjesztéséhez a Tescoval való együttműködés is nagyban hozzájárult. Danks Emese, a Tesco kommunikációs igazgatója elmondta, hogy munkatársaik aktívan részt is vettek a támogatói év eseményein. Az alapítvány és az áruházlánc munkatársai egyetértettek abban, hogy a beteg gyerekek lelki rehabilitációját ösztönző terápiák működtetésében jelentős szerep jut a civil és a gazdasági szféra összefogásának.