Az iszonyú nevek idejét éljük. Spamekkel, bannerekkel, dealerekkel, spotokkal és blogokkal dobálózva talán már nem esik nehezünkre megrágni egy újabb idegesítőt: a portfolió konzultációt. Amire, persze, én sem tudnék kapásból jobb nevet, az meg tény, hogy amerikaiból letükörfordítani az itthon újnak számító jelenségekhez tartozó szavakat fáradtságkímélő megoldás. Mert hogy az említett portfolió konzultáció műfaja nálunk még újdonság, Amerikában és Nyugat-Európában jó ideje csinálják, mondja Csoszó Gabriella fotóművész, a Mai Manó Ház keddi programjának szervezője. - Sőt, még azt sem mondhatjuk, hogy szakemberek és pályakezdő fotósok ilyen típusú találkozói Kelet-Európában szokatlanok még, hiszen a pozsonyi fotóhónap mellé rendszeresen szerveznek hasonló fórumokat - magyarázza a fotográfus.
De mire jó ez az egész?
Csoszó demokratikus intézménye ez leendő művészeknek és az őket rendszerint megítélő galeristáknak, kurátoroknak, kritikusoknak. Hogy egyáltalán kialakulhat köztük beszédhelyzet, sok pályakezdő álmodni sem mer róla. Például aki még nem vagy egyáltalán nem a művészeti felsőoktatásban tanulja a fotográfiát, ritkán fut össze galériavezetőkkel, egyetemi tanárokkal, esztétákkal. Ráadásul nem elég, hogy beszélgetésre hívják ezekkel a szakemberekkel, ilyenkor nem őt választják, ő választhat, kinek az asztalához ül.
A keddi kínálat: Beöthy Balázs képzőművész, a Kortárs Fotó- és Médiaművészeti Egyesület elnöke, Csáki László, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció tanszékének adjunktusa, Erőss Nikolett művészettörténész, kurátor, a Trafó Galéria vezetője és az exindex.hu kortárs képzőművészeti folyóirat szerkesztője, Hegyi Dóra művészettörténész, a tranzit.hu projektvezetője, Simon Kati kurátor és Pfisztner Gábor tanár, szakújságíró.
Varga Tamás fotója
Húsz percig ülhet előttük bárki. Vagy mellettük, ha digitális fotóit laptop képernyőjén mutatja. Márpedig a klasszikus mappahajtogatók kevesebben vannak a "monitorosoknál". A digitalizmusnak kevélyen hátat fordító ellenpélda egy Debrecenből jött gyermekpszichiáter, Varga Tamás, akinek dossziéját nézve úgy érzi az ember, szívesen fújna egyet a következő lapozás előtt. Pedig az érzeten kívül semmi nem poros, se nem régi. A fotózásban egyelőre szárnypróbálgató doktor ugyanis nemrég készítette és hívta elő saját kezűleg a kőrösfeketetói vásárban készült munkáit. Mégpedig dagerrotípiához hasonló eljárással. Másik sorozata kékes árnyalatú mediterrán képanyag, cianotípia. A harmadikat meg nem is fényképezőgéppel, hanem annak ősével, camera obscurával készítette Varga. Ez utóbbiról eszébe jut Hegyi Dóra kurátornak egy nemrég látott pályázat, ahol középület falfelületét kell képzőművészettel belakni. Szerinte a gyerekrajzok motívumait is felhasználó képmese pont oda való lenne. Ötletként ennyit kap a debreceni orvos, értékelés helyett inkább faggatja őt Hegyi Dóra.
Erre nincs szükség a kurátor következő kliensénél, Rácz Mártánál, aki olyan magabiztossággal "tárja ki" laptopját és sorolja az elmúlt hónapok projektjeit, hogy kérdezni teljesen felesleges volna. Ő maga a két lábon járó portfolió. Az első két mondatból kiderül, Hegyi Dórához nem jó tanácsért fordult, hanem, mert tudatni szeretné vele, min dolgozik mostanság. Mármint a képzőművészeti egyetem intermédia szakának elvégzése meg európai uniós Erasmus ösztöndíjának franciaországi letöltése óta. Kollegák beszélgetnek, közös ismerősöket emlegetnek, ez a portfolió konzultáció régóta várt, jó alkalom az eszmecserére.
Szó sincs erről a szomszéd asztalnál ülő fiatalembernél. Igaz, nem is mondhat ilyen szakmai múltat a magáénak. Igazából múltat is alig. Másodikos gimnazista, eddig az apukájától tanulta a fotózást. Csakhogy a papa - azon túl, hogy megvett neki egy 1968-as Yaschica gépet - már nem tud mit segíteni. A fiút a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójában unszolták, jöjjön el a Mai Manóba. Ő meg húsz percre Pfisztner Gábor szakírót választotta tanácsadójának, kap is egy-két tippet, mivel próbálkozzon. A házi feladat: fotóművészeti albumnézegetés korlátlan mennyiségben, anyagpróbálgatás, vagyis "mit bír el a papír", "mit bír el a negatív", kísérletezés a fotóállvánnyal, és nem utolsó sorban: a fotográfia műfaját fodrozó divathullámok lehetséges elkerülése. A gimnazista letaglózva elballag.
A másik asztalnál Beöthy Balázs épp azt tanácsolja a Práter utcát végzett szabadúszó fotós fiatalembernek, ha mindenáron meg akarja hódítani a világot, inkább Párizzsal, ne New Yorkkal kezdje. Emitt meg Hegyi Dóra sugallja a nemrég kínai étteremben kiállító Vedres Áginak: lehet, hogy neki nem a fotográfia a végállomás. Mintha képei mögül más műfajok felé is kacsintgatna.
Vedres - mint sokan mások - elégedetten távozik. Annak ellenére, hogy nagyinterjút, címlapfotót, ösztöndíjat vagy kiállítási lehetőséget ma senki sem ajánlott föl neki. Viszont címet cserélt, hasznos kérdéseket és némi inspirációt kapott. Persze, előfordult már olyan, meséli Csoszó Gabriella, hogy valakit - kis túlzással - a portfolió konzultációról vittek kiállítani a Műcsarnokba. Ami ennél sokkal jellemzőbb hozadéka az efféle fórumoknak: mestertanítvány- vagy akár baráti viszonyba átforduló levélváltások, információáramlás és - tekintettel a magyar kortárs képzőművészeti periodikák naprakészségére - kis fáziskéséssel megjelenő publikációk. Mappából induló karrierek.
