Művész plázavízben

Mint több más művében, most is térbeli asszociációk laza láncolatát fűzte fel, ezúttal uszodakötelekre a nemzetközi versenyszabályoknak megfelelő színfelosztásban, a bevásárlóközpont szerkezetének epicentrumában. Azt az illúziót keltve, mintha beékelődött volna egy uszoda a MOM Park konstruktivista szökőkútjába. Beavatkozása által a víz itt metaforává vált, a pihenőhely pedig startkővé. Ahonnan elrugaszkodhatunk, az egy Kassák Lajostól származó idézet, mondhatni forradalmi eszme itt a diffúz figyelemmel közlekedők világában. ?Művészetről beszélni annyi, mint víz alatt énekelni?. A fémlemezből készült betűk, akár a bedobált pénzérmék, a medence alján nyugszanak. Fölöttük az úszósávok geometriai rendszere, és a bámészkodókat szállító üveglift. Mintha Kassák szelleme tért volna vissza, hogy bedobja a konkrét költészetet ? immáron a Park Galériába.

 

Az installáció több ponton reflektál a környezetre, a térszerkezet adottságait figyelembe véve a szintek közötti vertikális mozgásra kínál egy képzeletbeli versenypályát alámerüléssel, felemelkedéssel. A szökőkút lefolyóján ?fennakadt? mondat pedig a pihenőzóna terében abszurd kijelentésével minduntalan szem előtt van, ezért éppen úgy mossa át az ember gondolatait, mint az őt körülvevő reklámzóna.

 

De kihez is szól Kassákot megidézve Vincze Ottó? A vásárlóközönség, nem tudni, mennyire vevő a művészetre, tekintete szelektál és gyakran figyelmen kívül hagy ezt-azt. Illetve hagyna, ha Vincze Ottó nem lógatta volna bele installációját a látótérbe. A művészettel megkínált vásárlók szabad pályán mozognak, elég nézniük a látottakat és máris meggazdagszanak, legalábbis a tapasztalati úton történő befogadás élményével.

 

A többiek pedig ? a műértők maroknyi serege ? most aztán jól bevásároltak, versenypályára lettek állítva. Miközben a saját figyelmükért küzdenek, elképesztő tempót kell diktálniuk, mert a vízben nem csak a hang terjed gyorsabban, de a művészet is.