A művészet gyógyító tevékenység

"Ha csak azt tisztelnők, aminek létezése valóban fontos és elkerülhetetlen, utcáink visszhangoznának a verstől, muzsikától!"
Henry David Thoreau

"Ebben rejlik a művészet társadalmi jelentősége: folyvást a korszellem nevelésén fáradozik, merthogy olyan alakokat von elő, melyekben a korszellem ínséget szenved."
Carl Gustav Jung

- Ön alkot és tanít. Mikor és hogyan került e két - többé-kevésbé összekapcsolódó - pályára?

-Rajzolni már nagyon kis koromban elkezdtem. Emlékszem, hogy nagyon szerettem a falra rajzolni, de ezt keményen tiltották. Ekkor - lehettem olyan 3-4 éves - nagyon jó megoldást találtam. Lefekvés után, a kiságyam melletti falvédőt felhajtva, a falba kapartam a rajzaimat, vigyázva, hogy a lehajtott szőnyeg alól ne látsszanak ki. Sokáig tudtam így "dolgozni". Egyszer azonban leszakadt a falvédő, és napvilágra került a legalább két négyzetméteres ákom-bákom, nagy felháborodást keltve. A büntetéstől dédnagymamám mentett meg. Bevitt parányi szobájába, és megengedte, hogy itt telerajzolhatom a falat, akár a mennyezetig. Sok-sok év múlva egyik gyerekemet vittem a gyermekklinika ügyeletére. Az ügyeletes doktornő nevem hallatára felnevetett. Elköltözésünk után, albérlőként, egyetemista éveit töltötte abban a kicsi szobában, amelynek falait - emlékei szerint - a padlótól a plafonig gyerekrajzok díszítettek.
Tanárságom is gyermekkoromhoz kapcsolódik. Pedagógus családba születtem. Szüleim, rokonaim, az ismerősök mindig iskoláról, gyerekekről beszéltek, az egész engem körülvevő világ pedagógiáról szólt. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában érettségiztem, és diploma után itt is kezdtem tanítani. Akkor is szívesen tettem, de azt hiszem, ez az idő múlásával egyre erősödött. Az évek nemcsak múlnak, hanem telnek is; így, idősödve, a tanultakkal, tapasztaltakkal az ember egyre gazdagabb lesz. Természetes igény ennek átadása.

-Művészi pályájának kezdete óta sok minden változott a világ kultúrájában s a hazai művészetértés szokásrendszerében és infrastruktúrájában is. Mit gondol a mai kulturális közállapotokról és közízlésről (már ha beszélhetünk ilyenről) - s meglátása szerint milyen jövőt valószínűsítenek a jelen tendenciái? Mennyiben más ma, 2006-ban képzőművészettel foglalkozni, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt?

-Azt gondolom, régen, évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt jobb volt alkotónak lenni. Több okból is. Először is, volt egy egységes világkép. Az egy közösséghez tartozók hasonló szellemben éltek és gondolkodtak. Sőt, ha megnézzük népművészeti tárgyainkat, a hímzéseket, a kerámiát, a faragást, a festett kazettás templommennyezeteket, akkor azt látjuk, hogy volt egy mindenki számára érthető vizuális nyelv is.
Ez egy nagyon mély kulturális örökség. Ma is vannak jelképek, amelyek olyan mélyen ivódtak az emberi lélekbe, hogy a ma embere is megérti őket, pedig nem tanulta, nem nevelődött bele a rendszerükbe.
Nekem jók a tapasztalataim. "Csodaszarvas" kiállításomon kimondottan meglepett, hogy egy ilyen, egy - bár sok gondolattal, érzelemmel megtöltött - jelképre épülő kiállítást milyen értő-érző látogatók néztek meg. Hihetetlenül gazdag visszajelzéseket kaptam. Az én képeim egyébként is gondolkodtató képek, nem ötletekre, hanem gondolatokra épülnek, ezért nem könnyű a befogadásuk.

-Hogy érzi, mennyiben más a mai közeg, a mai közönség, s milyen irányban változott (ha változott) a tanítványok érzékenysége és érdeklődése?

-A közönségről - mint már mondtam - nekem örömteli tapasztalataim vannak. Nem mondhatok mást a tanítványokról sem. Igaz, én szerencsés helyzetben vagyok. Építészhallgatókat tanítok és lakberendezőket, olyanokat, akik már a tanulás szándékával jönnek. Rajzot és színtant tanulunk. A színelmélet különösen érdekes tantárgy, mert nagyon tágan értelmezhető. Hiszen mindaz, ami körülvesz bennünket, nem más, mint szín és forma. Mi hozzuk létre őket, és ők befolyásolnak minket. Tudjuk vagy nem, de meghatározzák hangulatunkat, gondolatainkat, egész életünket. Gátolnak vagy segítenek. Az ilyenfajta tudással élni, de visszaélni is lehet.

-Tapasztalata és elvei szerint mi az (az esztétikum világában), ami tanítható, s mi az, amit tanítani nem, csak tanulni lehet?

-Művészetet nem lehet tanítani. De sok olyan dolgot igen, amellyel a kifejezésmód, a technika gazdagítható. Ami viszont még ennél is fontosabb, a fiatalok látóköre tágítható, önismeretük, helyiértékük erősíthető. Én nem a szorosan vett művészképzésben tanítok. A környezetkultúráért felelős, leendő szakemberekkel foglalkozom. A feladatomnak leginkább egy gondolkodásmód átadását tartom. Azt szeretném, ha meg tudnám erősíteni őket abban, hogy az élet különböző szintjein dolgozva, gondolkodó és felelősséget vállalni tudó és akaró emberekként tevékenykedjenek. Ez lehet, hogy fellengzősen hangzik, de én nagyon komolyan gondolom a személyes felelősségvállalást - egy olyan korban, amikor mindenhonnan azt halljuk, hogy csak az a fontos, hogy én most, ebben a pillanatban jól érezzem magam. Se kötelesség, se felelősség. Úgy érzem, hogy nagy a baj, és már nagyon-nagyon sürgős dolog elkezdeni takarítani. A fizikai környezetünkben s a szellemiben egyaránt.

-Volt-e, esetleg van-e még, akit mesterének mondhat? Kap-e (s igényel-e) rendszeres szakmai visszajelzéseket munkáiról?

-Mesteremnek Pap Gábor művészettörténészt tartom. Gimnazista koromban kerültem a Zebegényi Művészeti Szabadiskolába, amelynek nagyon sokat köszönhetek. Mizser Páltól, Fekete Györgytől, Bokor Józseftől sokat tanultam. Pap Gábor művészettörténet előadásokat tartott a táborban, és - időnként körbejárva - munkáinkat is korrigálta. Nem a technikai tudásunkat javítgatta, hanem gondolatokra, összefüggésekre hívta fel a figyelmünket. Engem a számomra teljesen új szemlélete már ott megérintett. Később, felnőttként is kértem és kaptam tőle szakmai segítséget.

-Simone Weil szerint az eszményi kép az volna, amely egy halálraítéltet sem zavar a cellájában. Valóban lehetséges élet és művészet ilyen fokú egymásra találása? Ön ismer ilyen alkotást? Vannak "legkedvesebb" művei? S van esetleg alkotó, akihez vissza-visszatér - inspirációt vagy egyszerűen csak megnyugvást keresve?

-Azt gondolom, hogy a művészet gyógyító tevékenység. Ki-ki bajával-bánatával odamenekül. Van, aki a zenében keres megnyugvást. Van, aki az irodalomhoz fordul. Én a versekből gyűjtök erőt. Remélem, hogy vannak, akik az én képeimben találnak segítséget.
A jó mű olyan, mint egy hagyma. Egymást borító-fedő leveleit egymás után bonthatjuk le. Ki milyen mélységbe akar belenézni. Van, akit csak a felszín érdekel. Nem baj. Vannak, akik tovább kutatnak, mélyebb rétegekre is kíváncsiak. A jó alkotásoknak itt is van mondandójuk.

-Köztudottan több műfajhoz vonzódik - végső soron mitől függ, mikor milyen anyaghoz, technikához, alkotásmódhoz nyúl?

-Szobrásznak indultam. A Művészeti Szakközépiskolában kerámiát tanítottam. Dolgoztam fával, üveggel, fémmel. A váltásra - ami a téri fogalmazásból a síkban való gondolkozásra történő áttérést jelentette - a szorító szükség vitt. Népes családom mellett az időnek és a pénznek is szűkében voltam. A rajzoláshoz nem kell tér sem, igazán eszköz sem. Amúgy pedig úgyis csak a gondolat számít. Ma is igen eszköztelenül dolgozom. Néhány anyagot kicsit a magam képére formáltam, s ezekkel próbálom minden mondandómat megjeleníteni.

-A népművészet gondolkodásmódját tartom fontosnak. Ahogyan beszélni tud az egyediről, egyszeriről és az általánosról, a mindenkihez szólóról egyszerre. Hiszen ha én elkészítek egy portrét például, akkor az csak annak érdekes, aki valamilyen szinten kapcsolatban van vagy volt a kép modelljével. Mások számára akkor válik fontossá, ha valamiben többet is tudok mondani, az egyediből az általánosba tudom emelni a művet.
A versek fontosságáról már beszéltem. A képek és versek, novellák kapcsolata nem mindig tudatos. "Fohász" című kiállításomon Mendöl Zsuzsa művészettörténész Szabó Lőrinc verseivel tartotta egybecsengőnek grafikáimat. Andrásfalvy Bertalan a "Mély a múltnak kútja" tárlatomon Ady-versre fűzte megnyitóját. Ön kritikájában az "Ablak" című kiállítás darabjait Pilinszkyvel rokonította.
Néhány képem az illusztráció szándékával kötődik irodalmi alkotásokhoz. A többség azonban inkább egy-egy gondolat továbbgörgetése. Sokszor több vers hangulata van egy képbe sűrítve. Van, hogy nem is a konkrét mű, hanem egy alkotó művek során átütő szellemisége jelenik meg egy vagy akár több képen keresztül. Olyan is előfordult, hogy egy szépen csengő sor több képet is ihletett.

-Ön vidéken él; Pécset elhagyva néhány éve Hosszúheténybe költözött. Megnyitott ez a helyzet új perspektívát, új látószöget az Ön számára? Esetleg módosította viszonyát a kortárs kulturális folyamatokhoz és intézményekhez? Milyen előnyökkel s miféle hátrányokkal jár egy effajta szellemi különút?

-Talán személyekhez inkább, mint intézményekhez kötődtem. Sem kulturális áramlatokhoz, sem intézményekhez - még olyanokhoz sem, amelyeket közel érzek a magam gondolataihoz - nem kapcsolódtam soha. Nem elvből, hanem talán időhiány miatt; vagy csak egyszerűen a fontossági sorrendben nem annyira elöl álló dolgokra nem futotta.
Előnyök, hátrányok bizonyára vannak, de nem szoktam ezeket mérlegelni. Az igazi előnyök-hátrányok az ember személyiségében vannak, és azokat úgyis cipeljük magunkkal, akármerre megyünk is.
Hosszúhetény szép falu. A Zengő és a Hármashegy lábánál kanyarogva simul a völgybe. Jó itt élni.

-Interjúk elmaradhatatlan kérdése (a közhelyességben megőrzött fontosság jegyében): min dolgozik most - s mit és mikor állít ki legközelebb?

-Az ember hitelesen szólni, csak arról tud, amit megélt. Én szerencsés vagyok, mert ez a nehéz élet, ami mögöttem van, s az előttem levők, amiknek a körvonalait még csak sejtem, biztosítják, hogy lesz még mondandóm, lesz még miről beszélnem.
Kiállításra - ha hívnak valahova - soha nem szoktam külön képekkel készülni. A helyhez illő témához válogatom ki a már meglévő anyagomból a megfelelőt. Tematikus kiállításokat szeretek csinálni. Sok gondolkodással, variálásokkal válogatok a meglehetősen nagy anyagomból olyan képeket, üvegeket, amelyek együtt tudnak szólni. Így egymás mellé sorolva erősítik egymást, esetleg új gondolatok is felbukkanhatnak. A megnyitókat is szeretem. Szép gondolatok, zene, énekszó, de volt már tánc és színdarab is a megnyitómon.
Több kiállítás-lehetőségből az idén a sárospataki és a hosszúhetényi biztosan megvalósul.