 |
Attribúció ? hirdeti a magazin címlapja a magazin vezető témáját, a képzőművészeti alkotások szerzői meghatározásának néhány különlegesen kirívó tévedést hozó esetének csokorba szedését. Ezt megelőzően azonban még a szerkesztői bevezető és a Múzeumkörút rovat hírösszefoglalója, kiállítás ajánlója, web- és könyvszemléje után egy Amerikából küldött írás mutatja be korunk (ottani) közgyűjteményi hősét, a digitális múzeumigazgatót és ma (ott) már szinte nélkülözhetetlen munkáját.
A Disputa rovatban ezúttal városépítészek ? Finta József, Cselovszki Zoltán, Finta Sándor és Szemerey Samu ? fejtik ki a véleményüket a tervezett új budapesti múzeumnegyedről. A Műhelyben bemutatják az idén az egyik Az év múzeuma elismerést elnyert Tiszazugi Földrajzi Múzeumot, egy múzeumandragógus a kiállítási intézmények felnőttnevelési feladatival foglalkozik, olvashatunk egy konferenciasorozatról, amely a múzeumok mai átalakulásának kérdéseit veszi sorba, ellátogathatunk a székelyudvarhelyi múzeumnak az erdélyi Mária-kultuszt bemutató kiállítására, régi textíliák restaurálási fortélyaiba nyerhetünk bepillantást, s végül megcsodálhatjuk egy avar kori sírból előkerült késő antik váza vadászjeleneteit.
A Múzeumnegyedben ezúttal a megújult veszprémi Dubniczay-palotába és az ott helyet kapott László Károly-gyűjteménybe kalauzolják el az olvasókat, és ha már ott vagyunk, benézhetünk az ugyanabban az épületegyüttesben működő Teguláriumba, vagyis téglamúzeumba is.
A portré-összeállításban E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója mesél pályájáról, Tóth G. Péter, a Néprajzi Múzeum történész-etnográfusa egykori boszorkányperekről és a régi tárgyak mai múzeumi bemutatási lehetőségeiről beszél, Mélyi József, a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozatának nemrégiben megválasztott új vezetője a hazai kultúrpolitikának a képzőművészethez való koncepciótlan viszonyulásáról fejti ki a véleményét. Antal Péter műgyűjteményének, az ország egyik legjelentősebb privát kollekciójának a létrejöttéről és mai ? kellően ki nem használt ? lehetőségeiről mesél, s végül Radnóti Sándor esztétikaprofesszor mondja el, hogy miért és hogyan lett mára a múzeum a szellemi élet centrális metaforája.
