Nem vagyunk egyedül?

Képző

Ferenczy Zsolt képzőművész legújabb, a Godot Galériában megnyílt kiállítása a Vizit címet viseli, ám az első sugallatok és az esetleges berögződések ellenére semmi köze a vizitdíjhoz, de még az ó- és újszövetségi vizitációk felemelő eseményeihez sem. Sokkal inkább a visitor, azaz a látogató jelentésmezejébe kalauzolnak minket az alkotó bizarrságukban is valami családiasat - családiasságukban pedig valami bizarrt - hordozó festményei: és ez az idegennel szembesülő "embervendégre" éppúgy kiterjed, mint a Földre ruccant földönkívüliekre.

 
Milyen szép kontraszt: a földönkívüli hova máshova is szervezhetné meg kis családjának szokásos évi nyaralását (vagy épp galaktikus átszellemülését, ha náluk ezt esetleg így hívnák), mint a Földre? "Gyerekek, ez az, amin mi kívül vagyunk". Az egyik képhez ennek megfelelően egy komplett ufó-család áll modellt, feltehetően egy autópálya szélén, hiszen nekik ez is új, ez is élmény. Persze ne feledjük a turisták kötelező csoportfotóit sem, amelyek olykor kísértetiesen hasonlítanak az éppen az imént említett földönkívüliek bárgyú tekinteteinek összességére.
 

Társadalomkritika is történik itt, persze ettől függetlenül még mindig a rendkívül élénk színekkel és tiszta formákkal dolgozó képek vizualitása a lényeg, amely képes elérni, hogy a valószínűleg pusztító gáz (a kép címe Land over) élénk rózsaszínjével a gyilkos rombolás ellenére gyönyörködtessen. (Egyszer Hiroshima egyik túlélője is azt nyilatkozta, nem látott gyönyörűbbet az atombomba ledobását követő színorgiánál.)

 
A szó szoros értelmében vett ember alig tűnik fel Ferenczy képein - persze a megörökített ufonauták is értékelhetőek az elidegenedett emberiség szimbólumaiként -, vagy ha mégis, akkor is háttal, kapucniban, furcsa agancsokkal a fején, amint egy közeledő tornádót figyel. Akárcsak a megriadt állat, amely hiába rendelkezik éles fegyverrel, a természet döbbenetes erejével szemben tehetetlen. Lost - reflektál az alkotás címe a tévésorozatra, és arra, hogy az űzött vad "nem lelé honját a hazában".
 

Bár a képek minden esetben valamiféle látogatás nyomait viselik magukon, ezek az "események", megragadott pillanatok semmiképp sem keltik a kölcsönösség benyomását, a jóleső viszontlátás örömét. Sokkal inkább egy furcsa, kollektív magány és nem utolsó sorban az ismeretlennel szembeni félelem jelenik meg, amelyet helyenként a humor enyhít. Egy helyen például egy sátor árválkodik a meglehetősen kietlen tájban, színei egy másik bolygót sejtetnek. Ha a földönkívüliek a Földre, mi a Marsra kirándulunk - mindenki a maga eszközeivel és legjobb tudása szerint. Hogy legyen mit örökül hagyni az utókornak - már ha lesz olyan. A Godot Galéria kistermében kétségtelenül a humor az úr, a képzőművész fotó- és akvarellsorozata újra ráébreszt bennünket, hogy több szempontból is érdemes magunkon nevetni - és a legjobb, ha ezt másokkal együtt tesszük.