Aki azt gondolta, hogy a megépített és lebontott tetők, tervpályázatok, egyénileg kezdeményezett tervek, közösen kibővített álombéli kalandparkok, illetve felkérésre készült terv-alternatívák után a 2009 őszi pályázat végre megnyugtatóan rendezte a székesfehérvári Nemzeti emlékhely jövőjét, természetesen tévedett.
Mindenekelőtt: ez a nemzeti emlékhely nem is Nemzeti emlékhely. Ahogy azt Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke a definíciót firtató körkérdésre adott válaszában elmondta, a magyar jogrend egyetlen ilyen helyszínt ismer, mégpedig a budapesti Hősök terét. Ez ugyan nem tisztázta, hogy az emlékhely fogalma mit is takar, de ahogy a ritkán hozzászóló, viszont rendre az este legfontosabb kijelentéseit elmondó Demeter Zsófia, a Szent István Király Múzeum igazgatójának megjegyzéséből kiderült: "...egy példánk van, most próbálunk egy másikat csinálni."
Marosi Ernő művészettörténész a Pierre Nora által bevezetett lieu de memoir fogalmával érvelt úgy, hogy az emlékezéshez elegendő a puszta hely megléte: ez szerinte se nem szakrális, se nem spirituális fogalom. Azzal azonban már nem értett egyet, hogy itt a város bármely lakója és látogatója a köveken ülve és szemlélődve az uzsonnáját is elfogyaszthassa, mert "a templomban sem szokás görkorcsolyázni".
Csomay Zsófia építész, belsőépítész ugyanakkor épp ezt a kettősséget emelte ki: jelen állapotában a feltárás halott, üres tér a város közepén, bármilyen fontos is. Ezért lényeges, hogy a védelmen és a kutatási terület biztosításán túl a mindennapok részévé is válhasson, mert csak így válhat az emlékezés élő területévé. Mezős Tamás a spiritualitást mint egyedül használható eredeti minőséget emelte ki az emlékhellyel kapcsolatban: erre, és az értelmező bemutatásra lehet alapozni ennek a kialakítását, különben a romok látványa nem lesz több, mint "nemzeti prézli". Ezt a felvetést pedig Szabó Zoltán építész használta fel saját, sokat vitatott elképzelésének védelmére, hiszen mi mást tenne a hatalmas, fiktív metszet-építmény: "ámulatba ejt és segítő értelmezést nyújt az eredeti vívmányok nagyszerűségének mértékével kapcsolatban". Az ásatást 1993 óta vezető Biczó Piroska régész-szakmuzeológus lakonikusan úgy értelmezte a kérdést, hogy az emlékhely önkényesen választott elnevezése arra jó, hogy mindenki azt társítson hozzá, amit szeretne.
A helyreállítás hitelességének problémája hasonlóan szövevényesnek bizonyult: a Velencei Charta irányadó elvei ebben az esetben a szokványosnál is rugalmasabbak, illetve irrelevánsabbak, hiszen a leletek pontos pozícióiról, kapcsolatairól és funkciójáról gyakorlatilag csak elvi rekonstrukció szintjén lehet nyilatkozni. Biczó Piroska szerint ebben a helyzetben a megfelelő megoldás az ilyen felvetések és a leletek múzeumi bemutatása, miután az időben is változó elméletek ("mindegyik régésznek megvolt a saját Nagy Lajos-kápolnája") helyszíni rögzítése garantáltan félrevezetné a kutatást és a közönséget is. Mezős Tamás is a rekonstrukció erősen behatárolt alkalmazhatóságát emelte ki, hiszen ez utóbbi ott végződik, ahol a hipotézisek elkezdődnek - szerinte a legfontosabb hozzáállás itt az alázat és a kulturáltság, amit amúgy a 2009-es pályázat díjazott munkái sokféleképpen és tanulságosan közelítettek meg.
A vita itt nyilvánvalóan a jelenleg építési engedéllyel bíró Szabó-féle tervekre fokuszálódott, hiszen akárhány egyeztetés is zajlott, a védőtetőre épített és az építész szerint szobrászi-absztrakt, szinte mindenki más szerint túlzóan valóságos és spekulatív metszet-építmény nyilvánvalóan uralja az emlékhellyel kapcsolatos összes véleményt. A helyszínt hosszú ideje kutató és a romokról vitathatatlan szakértelemmel nyilatkozó építész terveiben a látványos következetlenség épp ezen a ponton mutatkozik meg: a terület védelme és bemutatása gyakorlatilag semmilyen folyamatosságban sem áll a változó magasságban fölé építendő zárt és klimatizált kezelt védőtető és a rajta álló hatalmas, historizáló szimbolikájú szerkezet látványával.
Marosi Ernő elutasította az összes tervváltozatot - szerinte elkerülhetetlen és rendkívül káros minden ilyen építkezéssel a történelmi giccs és a vurstli hangulat megjelenése, és miután a helyszínen az egyetlen feladat a romok védelme lenne, üdvözölte a Királyi séta projektet, mondván: az az összes vulgáris és alpári igényt kielégíti majd és egyben le is veheti a hasonló terheket a valóban értékes területekről.
A vitára Demeter Zsófia tett pontot: elmondása szerint a Királyi séta és azon belül a Nemzeti emlékhely egy 2008. augusztus 25-i megyei közgyűlési határozat szerint támogatással bíró, azon 44 és 56 százalékban osztozó nagyprojekt, valamint, az építészeti jel-emlékművet illető kikötésekkel ugyan, de a jelenleg építési engedéllyel bíró terv Szabó Zoltáné.
