A kiállítás grandiózus játéksorozatából ugyan nem derül ki a címben föltett kérdés, tudniillik hogy mitől lesz élhető a város, de a szemétkezelési, vízgazdálkodási és tűzveszély szempontok sok interaktív megoldást keltettek életre. Például minden témát képernyőn közelíthet meg a feltehetően napi 18 órában hasonló képernyő előtt gubbasztó látogató, ha hajlandó elszakadni onnét. Még a tárlat koncepcióját, a környezettudatos szemléletet közvetítő néhány nagyon frappáns idézet is vetítve jelenik meg, amivel tétovaságra int - hiszen a kiállítás éppen arról szól, hogyan gazdálkodjunk okosabban a Föld energia- és nyersanyagkészletével, mint ahogy azt ma tesszük.
A magam részéről nem vagyok biztos benne, hogy aki betonpadlón termesztett fűszernövényt lát egy plexitartóban, vagy plafonig érő, összenyomott szemétkockák között kell sétálnia, az gyökerestül átgondolja az egész kérdést. De égetően fontos, hogy a fogyasztás következményei részleteikben is tudatosuljanak minden korosztály gondolkodásában. A Millenáris kiállításán a sok játék az ökológiai lábnyom fogalmát írja körül. Igaz, elsősorban a gyerekek örömére, de valljuk be: a felnőttek sem tudnak többet arról a világról, amiben most élünk. És ha Novák Péter vagy Für Anikó személyesíti meg a természeti elemeket, igazából a szülők is csak valami hétvégi kötelező program miatt, egy jól fogyasztható, játékos megoldásért jönnek be - itt legalább elvan a gyerek. Szó sincs tudatos állampolgári magatartásról, globális összefüggésekről. Csupán arról, hogy a környezettudatosság témájából jól működő játszóházat lehet csinálni.
