Oroszy Csaba és a festett szandál

 
(MTI) - Kuba még most is az 50-es, 60-as éveket idézi, zárt világ, tele jókedvű, mosolygós emberekkel, akik elfogadják a rendszer "szorítását", és megpróbálnak ezen keretek között is vidámak lenni. Az utcákon, tereken táncolnak, énekelnek, dominóznak, a szórakozásnak olyan formáit művelik, amelyeket a magyarok nem ismerik vagy már elfelejtettek - idézte fel élményeit Oroszy Csaba.
    
A képek, a festmények sokféle technikával készültek, ugyanis Oroszy Csaba azt vallja, hogy a kiállítás hangulatának olyannak kell lennie, mintha "egyenesen a szigetországból hozta volna magával a műtárgyakat".
    
A zalaegerszegi tárlatot még látványosabbá teszik a Havannában, Santiago de Cuba-ban, egy apró halászfaluban és a szigetország legmagasabb hegységében, a Sierra Maestrában készült, elkapott pillanatokat, az utca emberét ábrázoló fotók. Oroszy Csaba képei, festményei a por, a napfény, a tánc, a vidámság hangulatát, a portrékon keresztül az ott élő emberekben lévő erőt mutatják be. 
    
A Kuba-sorozatban vannak rajzok, vegyes technikával készült művek, de megtalálhatók vászonra nyomtatott fotók is, amelyeket később átfestett a művész. A tárlaton szerepel több "talált tárgyra" épített derűs alkotás is: a szandálra, amelyben a szigetországot járta, például indiánjeleket festett.
    
A Cuba című kiállításon csaknem száz alkotást láthat a zalaegerszegi közönség február 25-ig, de mint azt a művész elárulta, a jövőben tovább szeretné gazdagítani a kubai anyagot, mert még mindig nem sikerült lezárnia az élménysort.