Mintha kétszer alakult volna a Magyar Nemzeti Galéria - idézte fel a kezdeteket a múzeum mai sajtótájékoztatóján Bereczky Lóránd. Egyszer 1957. május 23-án, amikor megalapították, másodszorra pedig 1973-ban, amikor a régi Kúria (a mai Néprajzi Múzeum) épületéből a Budavári Palotába költözött az intézmény. Alapításával annak az ötvenes években jelentkező igénynek akartak megfelelni, hogy a műtárgyakat ne csak gyűjtsék, mutassák is be a múzeumok. Ebben az időszakban még "csak" huszonötezer műtárgyból állt a MNG gyűjteménye, mára több mint a százezerből.
Voltak évek, amikor a múzeum sokféle forrásból gyarapíthatta a kollekciót, ma - ahogy Bereczky fogalmazott - nem olyan a múzeumok pénzügyi helyzete, hogy táblát emelgessenek az árveréseken. Vagyis esélyük sincs arra, hogy konkurálhassanak a műkereskedőkkel. Arra azért törekszenek, hogy minden időszakból és műfajból megszerezhessék a legfontosabb műveket. És hogy miért kell a százezres műtárgyszámot elhagyva is, folyamatosan tovább gyűjteniük? A főigazgató szerint minden kornak más a politikai háttere, a szemlélete és az ízlése. - Amikor például én voltam egyetemista, a szecesszió művészete úgy, ahogy volt nemkívánatosnak, és elsők között kidobandónak számított. Eltelt néhány évtized, és most már egészen másképp ítéljük meg azt a korszakot.
Szerencse, hogy akkoriban mégsem kellett csupaszra takarítani a raktárak szecessziós polcait, mint ahogyan az is, hogy bár az ötvenes évek alkotásait megvetésképpen nem volt szokás gyűjteni, abból a korszakból is fennmaradt jó néhány fontos mű.
- A világon mindenütt jó középen lenni, kivéve Európában. A miénk egy huzatos ország, innen mindig vittek - mondta Bereczky, hogy még megértesse: mekkora szerepük van a múzeumoknak a "kincsőrzésben". Itt, persze, nem csak, és nem elsősorban a marcona, walky talky-s kapuőrökre kell gondolni, hanem a műtárgyak szakszerű konzerválására. Vagyis raktározásukra, nyilvántartásukra, és szükség esetén a restaurálásukra.
A MNG úgy ünnepli ötvenedik születésnapját, hogy az év időszaki kiállításaival összes fontos munkaterületüket bemutatják a látogatóknak. A restaurálás művészete című, ma délután nyíló tárlatukkal például azt, hogyan tisztítanak meg, egészítenek ki egy-egy romos állapotban megszerzett művet. Összeállításukban bemutatnak olyan tárgyakat, amelyek restaurátoraik kezei között kezdtek el hasonlítani eredeti önmagukra. Ezeknek a daraboknak - például középkori szobroknak és táblaképeknek - lepusztult állapotát szerencsére már csak archív fotók, videofilmek és leírások őrzik. Kiállítanak "félig kész" kincseket is, olyanokat, amelyeknek restaurálása még tart. Például a galéria legnagyobb műtárgyának, a kisszebeni Keresztelő Szent János-főoltárnak egyes részeit. A leghíresebb és legsikerültebb restaurációk egyike Csontváry Zarándoklat a cédrusokhoz Libanonban című festménye, de lesz Mányoki Ádám csendélet, 15. századi faszobor, Madonna az 1460-as évekből és olyan műtárgy is, amely a második világháborúban 192 darabra hullott.
