Paul Almasy fotóművész tárlatával a MEO a megragadott pillanat varázsát nyújtja látogatóinak. A művész 1906-ban, Budapesten született, az azóta eltelt csaknem egy évszázad alatt szinte az egész világot bejárta. Újságíróként a múlt század olyan közismert alakjaival készített interjúkat, mint például Mussolini, Eisenhower vagy Hruscsov, de jól ismerte Dalít, Rotschild bárót és André Brétont is. Almasynak több ízben nyílt már tárlata Magyarországon. Ezúttal a "XX. század tanújaként" ismert művész az 1945-től a 60-as évek végéig tartó időszakot átölelő "Párizs" című kiállítását hozta Magyarországra, amely a MEO-ban egy hónapon át tekinthető meg. Boris Vian, Alain Delon, Romy Schneider vagy Yves Saint-Laurent csupán néhány név a fotókon megörökített hírességek közül. Mindazonáltal Almasy, csakúgy, mint a ma nyíló kiállítás sem elsősorban és kizárólag népszerű színészek, művészek és más közismert személyek portréinak bemutatására, hanem a mindennapok pillanatainak megörökítésére törekszik. "? Számomra az a fontos, hogy egy kép elsősorban közöljön valamit, s csak másodsorban legyen szép, de ha nem szép, az sem baj." - vallja Almasy, aki témaválasztásában sokkal inkább az emberre és a különféle élethelyzetekre koncentrál, így segítségével megmosolyoghatjuk az ismerős arcok mellett akár a francia plakátragasztó munkást vagy egy önfeledten táncoló szerelmespárt is az 50-es évek Párizsából. A kiállítás a Képügynökségek Európai Koordinációs Irodája által szervezett CEPIC 2002 konferencia keretében kerül megrendezésre. A művész fotóit az akg-images, Berlin bocsátotta rendelkezésre. A Kiállítás helyszíne: Újpesti József Attila utca 4-6.