Spenót tükörtojással ovális tálban és kerek gyöngyházfényű szenteltvíz-tartóba nyúló kéz - a tökéletes formák hétköznapisága - a szakrális világivá válása.
Élek, hegyek, vág, szúr - legyen hajóelem vagy egy kés éle. Részletek - a tárgyakból a lényeg.
Hullámok nőkön. Egy kalap redői. Egy garbó vonalai. Az egyik 1966-ból. A másik 2003-ból. Vörös a szájuk. Egymással beszélő képek.
És van itt más vörös is. Hernádi Judit vörös ruhában 1977-ből és egy párizsi kirakat vörös kabátja, a vitrinüveg fényén fölsejlő fotóssal 2003-ból. Huszonhat év köztük, de a vad szenvedély örök.
Ilyesmiről is beszélt dr. Ranschburg Jenő egyetemi tanár a Művészetek Palotája fesztiválterében Markovics Ferenc és Gáti György "MA/GÁT fotózták" című kiállításának megnyitóján. Arról is, hogyan fogalmazódik meg a képben az a megfogalmazhatatlan, amit ösztönnek nevezünk.
Gáti György ötlete volt ez a képes találkozás - de a végeredmény szempontjából ez mindegy is. Két fotóművész találkozik egymással, beszélgetnek. Képekkel beszélgetnek. Nem kell hozzá nyelv, nem kellenek hozzá szavak, még hang sem kell. A kép egyértelmű, nem lehet félreérteni. Talán épp ezért lehet tartani is tőle. Nincs mit belemagyarázni.
Az azért mégis elgondolkodtató, hogy az egymás mellé helyezett képpárok születési ideje közt majd' mindegyikénél húsz-harminc év a különbség - mégis egyforma frissnek tűnnek föl. Némelyiknél első látásra nem is lehet megállapítani, melyik az idősebb. Becsapósak, van, amikor a korábban készült tűnik föl mainak, aztán a másiknál meg nem. Már ez is jó játék. És jó játék az is, hogy a mi világunkból ismerünk föl részleteket, lett légyen megörökítve a világ bármelyik pontján, erőteljes színekkel és formákkal, meghökkentő kivágásokkal. Mintha egy kávéházban titokban letelepednénk két, hol komolyan, hol viccelődve beszélgető férfi asztalához, és kihallgatnánk őket.
Mert ez a kiállítás nemcsak attól jó, hogy két tehetséges, izgalmasan gondolkodó művész munkáiban gyönyörködhetünk. Hanem, hogy velük közösen, együtt és egyszerre fedezhetjük föl a világ teljességét, illetve azt, hogy milyen részletek rejtőznek ebben a teljes világban.
És persze, nem csak a képekről van szó. Hanem arról, hogy milyen fontos az egymásra figyelés, egymás észrevevése.
Mindkét művész megbecsült fotográfus. Markovics Ferenc majd két évtizeddel idősebb Gátinál, állófotósként majd' ötven nagyjátékfilmben és televíziós produkcióban közreműködött. Mindeközben több mint félezer hazai és külföldi kiállításon szerepelt. De nemcsak saját munkásságával törődik, fotótörténeti könyvei pótolhatatlanok. Számtalan díj és kitüntetés mellett érdemes művész is. Gáti György dolgozott újságoknál, tervezett könyvet, lemezborítót, publikál fotóművészeti témákban, rengeteg szakmai díjtól roskadozik a polca, és mindemellett többek közt még zenét is szerzett, például a Garas Dezső rendezte székesfehérvári Makrancos Katához.
Jó ötlet a Művészetek Palotájától, hogy a koncertek előterébe kiállításokat szerveznek, és jó ötlet volt épp ez a kiállítás. Két nagyszerű művész a látogatók szeme láttára talál egymásra - és ez a baráti gesztus a képeken túl másról is szól. Ezért volt jó hangulat a megnyitón is, és remélhetőleg ezt fogja majd megérezni a képpárokban gyönyörködő valamennyi néző.
