(MTI) ? Olyan időszakot tekint át a Szépművészeti Múzeum tárlata, amikor a fotográfia elkezdte magát művészeti ágnak tekinteni, kezdetben a festészet látásmódját követve, majd az 1910-es, 20-as évektől saját képi nyelvet kialakítva ? mondta el a kiállítás szerdai sajtóvezetésén a múzeum főigazgatója.
Baán László hangsúlyozta: a tárlat a piktorializmus és a modernizmus közötti átmenetre koncentrál, és ezzel tematikájában egyedülálló a világon. A kereken 200 mű számos nagy külföldi és hazai kölcsönző intézményből ?köztük a párizsi Musée d'Orsay-ből és Pompidou Központból, a New York-i MoMÁ-ból és George Eastman House-ból, a bécsi Albertinából, a kölni Ludwig Múzeumból és a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumból ? érkezett.
Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója és a kiállítás kurátora emlékeztetett arra, hogy a piktorializmus az 1890-es években Angliában, Ausztriában, Franciaországban és Németországban szinte egy időben bontakozott ki. Az új fotográfiai irányzat követői a fényképezés során immár nem egyszerűen a valóság pontos leképezésére, hanem annak művészi hatású megragadására törekedtek. Mint a fotótörténész megjegyezte, természetesen korábban is voltak hasonló próbálkozások, melyekre röviden a kiállítás is kitér: Oscar G. Rejlander például még 32 negatívból összemásolva készítette el Az Élet útja című (1857) képét.
A festői látásmódhoz való közeledés jegyében aztán a piktorialisták elkezdtek lágy rajzolatú objektíveket és nagy kézügyességet, illetve egyéni látásmódot kívánó, nemes eljárásokat használni, ahogy műfajilag ? akt, csendélet, portré, tájkép és városkép ? is a festészethez kötődtek.
Baki Péter kiemelte, hogy a Szépművészeti kiállítása bemutatja a nemzetenként is eltérő utakon fejlődő piktorialista iskolákat: a francia Robert Demachy és Constant Puyo poétikus hangulatú képeivel szemben például sajátos ellenpontot képeznek az angol Alfred H. Hinton ipari témájú munkái.
Alfred Stieglitz 1907-es, Fedélköz című, a tárlaton is látható fotója jelentette a fordulópontot, mikortól kezdve egyre több fotográfus vallotta: "a fényképek úgy nézzenek ki, mint a fényképek" ? idézte fel a kurátor. Mint leszögezte, a kiállítás látogatói is tapasztalhatják, hogy a szemléletbeli váltás évtizedek alatt ment végbe, bár néha egyes alkotók életművén belül is megfigyelhető.
Baki Péter beszámolója szerint az 1910-es, 20-as éveket bemutató kiállítási egységekben így jól megmutatkozik a kettősség: Rudolf Koppitz vagy a magyar Angelo festői ihletésű képeivel szemben Man Ray bizonyos fotói a szürrealizmust hozták be a fotográfiába, a német Neue Sachligkeit irányzat pedig a tárgyilagosságot képviselte. A kiállítás látogatói találkozhatnak Pécsi József táncfotóival, a fiatal André Kertész felvételeivel és Moholy-Nagy László merészen kísérletező fotográfiáival, fotogramjaival is.
A tárlat bemutatja a fényképezőgépek korabeli fejlődését a még asztalosok által készített, nagyméretű, 19. századi műtermi fényképezőgépektől az 1920-as évek végén piacra dobott, kompakt Leicákig; Marcel Duchamp Anémia Cinéma című rövidfilmjén keresztül pedig apró átjárást nyújt a legközelebbi társművészeti ágba is.
