Finnország globális nézőpontból nézve - Magyarországhoz hasonlóan - periférikus vidéknek számít. A finn néplélek furcsának tűnő megnyilvánulásait az 1860-as évektől a sarkköri expedíciókra érkező etnográfusok patologikus zavarként, "hisztériaként" írták le, holott csak a számukra érthetetlennek tűnő kulturális jelenségeket - például a sámánisztikus szertartásokat - értették félre, egyben saját, a zord északi klímáról szerzett kellemetlen tapasztalataikat értelmezték ilyen módon.
A Ludwig Múzeumban február 6-tól látható tárlat arra a kérdésre is választ keres, hogy a kortárs képzőművészetnek milyen szerepe lehet a nemzeti önreprezentáció megkonstruálásában, a nemzetek fölötti tömegmédiumok által meghatározott globális kulturális közegben.
A generációkon és műfaji határokon átívelő tárlat tizenhat finn művész változatos médiumokban - rajz, plasztika, fotó, film, videó- és hanginstalláció stb. - megvalósított munkáján keresztül mutatja be az általános közvélekedés szerint finn nemzeti sajátosságnak tartott jellegzetességeket, mint például a természethez fűződő bensőséges viszony, a technikai innováció úttörő szerepe, a pszichedélia és az utópia iránti vonzódás, valamint a nemi szerepeknek a - magyarhoz hasonló - finn nyelvi sajátosságokból adódó kétértelműsége.
