Spirit of speed

Képző

A galéria nyerstégla falai között inkább a megállt idő, mint a megfoghatatlan sebesség szelleme uralkodik. A kiállított munkák tehát erős kontrasztban állnak magával a térrel, és ez a feszültség önmagában is létrehozza a kellő atmoszférát: csendet teremt a témához illő gondolati zsivajban. Állóképekké bontja fel a száguldás stációit, a lendületet, anyagtalanítja a szobrok súlyos, nemes matériáját, klasszikus környezetet rajzol a fotóknak látszó festmények köré.
 

Mike Tamás szórópisztollyal fújja a vászonra fotórealista festményeit, olyan precíz mozdulatokkal, hogy a legapróbb árnyalatok is éles fényképként jelennek meg. Ahol elmosódottabb, "életlen" részleteket látunk, ott a motor alkatrészei, a hajlított fémcsövek egymásba fonódó rendje mögött a technika dübörgő erejét érezzük. Az energia a gépből árad, az ember ennek a folyamatnak csak alkatrésze, aki meglovagolja a sebesség szellemét és élvezi a gravitációtól elszakadó határhelyzet páratlan szabadságát. Még azon a vásznon is, amelyen egy 1920-as években készült fotó festmény-átiratát látjuk, egy bőrsisakban kanyarba dőlő versenyző kidolgozott mozdulatát.

 

Gulyás Gyula szobrai ékszerként ragyognak a térben. Ahogyan a mennyezeti spotlámpa fénye egyetlen pontba sűrítve verődik vissza a polírozott bronztárgyakról, kiemeli a formát és a felületet a környezetéből, az az egyetlen csillogó pont luxustárggyá avatja a plasztikát. Gulyás tudja, hogy a fény és a sebesség természete földi szemszögből azonosnak tűnik, szépen ki is aknázza ezt a párhuzamot. A feketére krómozott, nikkelezett, fényezett bronz autó labradorit kőre vagy kubai márványra ültetve szinte lebeg a térben, mintha nem támasztaná alá posztamens. A zárt forma, az önmagába visszahajló vonalak a motor vagy autó sebességét ideává szublimálják. Van valami irreális, sőt szürrealisztikus ebben a géphez kötődő esztétikában: a klasszikus modern szobrászat letisztult formái, a végtelen precizitással kidolgozott felületek formai tökéletessége bámulatos és egyben veszélyt is jelez: a mozdulatlan anyagba zárt erőforrás dinamikája szinte szétfeszíti a szobor nyugalmát.

 
A futurizmus festészete fázisokra bontotta a sebességet és az idő dimenzióját is beépítette a képbe, a szétdúlt nyugalom, az ember időbeli létezésének felborulása kubista eszközökkel jelent meg a művekben. Gulyás szobrai visszahelyezik a felület mögé a robbanékonyságot, szintézist teremtenek mozgás és stabilitás között. Azok a munkái a legerősebbek, amelyekben csupán néhány gesztusra redukálta a gépet és a sebesség képzetét, itt szinte természeti jelenségnek tűnnek: egy folyami kavics a parton, melyben már végleg megnyugodott a mozgás, az életerő, és csak jelként él tovább.