A hegyre felkúszó házsorok, az erdőt megszálló parkoló autók, a folyópartot kisajátító teniszpálya, kémények a mezőn, virágok a kanyarban, ködbe burkolódzó szeméttelep. Kudász Gábor Arion fotói az épített környezet határait vizsgálják, azt a területet, ahol természet és az urbánus, motorizált tér egymásnak feszülnek és egymásba fonódnak. Természet és ember találkozása e képek tanúsága szerint változó kimenetelű lehet; a végeredmény a domesztikált, mesterséges módon rekonstruált, vagy az emberi jelenlét romjain új életre kelt természet.
 |
Az autópálya kanyarában aranyesőt metsző férfi, a gyárkémények alatt lopott kábelt égető alak, a teniszpálya zöldjében italából jókorát kortyoló pár vagy a lovasnapokra érkező karavánok népe, mintha mindannyian egy-egy kört húznának maguk köré, amelyen belül zavartalanul merülhetnek bele az időnkívüliségbe,a természet ismétlődő rítusainak idejébe. Ez a kör azonban az óra vagy a nap végeztével elhalványodik, és a város ideje visszaszippantja magába az embereket.
Ariont a köztes tájak érdeklik: ahol a növényzet felüti fejét az épített környezet réseiben. A természet sajátos, kihalt rezervátumaként jelenik meg a szeméttelep, amelyet a kamera a tűz és a füst vulkáni tájaként észlel, vagy a kisváros, ahol az épületek geológiai formái az erdő hátterének kontrasztjában nyerik el jelentőségüket.
A Lumen Galériában augusztus 30-ig látható kiállításon Kudász Gábor Arion képei sorozattá rendeződnek: a sorozat természet-zárványokként rendeli egymás mellé a fotókat, olyan módon, hogy egyszerre fedi fel a képek közös vonásait és különbségeit. Ezek a zárványok ideiglenes díszletek: a természet illuzórikus újrateremtésére tett kísérletek az urbanitás határterületein. A képek szerzője bizonyos értelemben maga is közösséget vállal az édenkert keresőivel; ahol nem a magányos rítusaikat végzők, ott a fényképezőgép lencséje változtatja természetté e határterületeket.
