Betonrégészetbe fogott a KÉK, és a ?leleteket? alapos feldolgozás alá veszi. Gyűjteni kezdte ? és hasonló gyűjtésre buzdít mindenkit ? az 1945-90 közötti időszak hazai építészeti eredményeiben született példákat a beton minőségi használatára, a kifejező erő és a modern technológia összetalálkozására. Azokat a múltbéli mintákat keresik, amelyeket folytatva nálunk is megindulhat a világ építészetében már javában zajló folyamat, ami a beton anyagát a fenntartható építészet csúcsminőségi alkotásaihoz rendeli. Peter Zumthor, Tadao Ando, Zaha Hadid és más sztárépítészek a beton kínálta lehetőségekkel újítják meg forma és szerkezet kapcsolatát, szobrászati művekké alakítják a betonból épült templomokat, múzeumokat, hidakat.
A KÉK arra hívja fel a figyelmet, hogy a vizsgált időszakban Magyarországon sokkal több innováció, szabad építészeti gondolat és nívós eredmény született, mint amit ma számon tartunk. Az amnézia oka részint a korszak építményeitől való megszabadulás vágya, részint viszont a beton iránti újabb ellenszenv. Nem is régészet, inkább kukabúvár mozgalom ez, hiszen a selejttel együtt a közös emlékezetből kiszórjuk a minőségi betonépítészetet is ? a tárlaton bemutatott épületek közül alig néhány élvez műemléki védettséget ?, holott az egy bátran, sőt büszkén felvállalható, folytatható múltat jelenthetne.
A projekt legtartalmasabb része egy blog, amely az 1945-90 között Magyarországon épült betonszerkezetek közül néhány igazi gyöngyszemet mutat be. Olyan épületeket, amelyek a formaképzés, a kifejező erő, az építészeti gondolat tisztasága révén ? az akkori technológiai lehetőségek és szakmapolitikai viszonyok ellenére is ? bátran sorolhatók a modern építészet legszebb példái közé. Olyanokat, mint a Csete György és Dulánszky Jenő tervezte orrfűi Forrásház, amelynek organikus formálása a népi hagyományokat viszi tovább, szerkezete ugyanakkor a legfrissebb kortárs megoldásokra épül. Vagy Zalotay Elemér expresszív, szinte szobrászati művé formált szombathelyi műholdmegfigyelője, amit többen Le Corbusier késői épületeihez hasonlítanak, Kévés György és Tokár György vasbeton héjszerkezetű esztergomi ?tökháza?, a búbos kemencék formájára hajazó, Zalaváry Lajos tervezte jászberényi fürdő, vagy a már elbontott, Örs vezér téri metró-HÉV állomás. A kiállításon csak néhány épület szerepel, de ezek jól adatolva, a korabeli sajtómegjelenésükkel, tervezői névsorral és a mai állapotuk rövid leírásával együtt. Felvállaltan szubjektív a felsorolás, ami szintén azt jelzi, hogy munkaközi állapotot mutatnak be. A blogon sokkal több az anyag: interjúkat készítettek a tervezőkkel, rajzok, cikkrészletek, mai értékelések, személyes visszaemlékezések egészítik ki az archív és mai fotóanyagot. A ?leletek? folyamatosan gyarapodnak, sokan kapcsolódnak be a gyűjtésbe, s ezzel, úgy tűnik, a program eléri a célját: arra bátorít, hogy tanuljunk meg újra látni, értékelni a szépet, akár még a betonban is.
