A soproni Tourinform, mint neve mutatja, a turistákat hivatott tájékoztatni a városról, kulturális rendezvényeiről. Nekem nem volt szerencsém velük. A négy bájos fiatal nő együtt sem volt naprakész az események terén, így hát segítségül vették a soproni műsorfüzetet, amely szintén pontatlan adatokkal, időpontokkal van tele. Felcsigázott a Kerényi-emlékhely, így hát oda szerettem volna bejutni mindenáron. Elirányítottak a 30 méterre levő Templom utca 18-ba. Zord kapu. Zárva. Kívül, falon semmi. Egy árva tábla nem utal a Körmendi Galériára, sem kiállításra. Csalódottan ballagok tovább, próbálkozom az utca további házaival. Múzeum, galéria, képtár van szinte mindegyikben, csak ez nincs sehol.
Másnap újabb kísérlet a Tourinformnál. Pedig ott van, mondják, füzet elő, itt a szám, nyitva 10-5-ig minden nap. Újabb próbálkozás. Lásd, mint fent. Nem adom fel, belesek a hatalmas kulcslyukon. Férfi mos föl a kapualjban. Megszólítom. Kinyit. "Van itt bármiféle galéria?" "Hogyne", mondja. De zárva van. Hétfőn-kedden zárva, aztán három napig 2-kor zár, a hétvégén 5-kor. Hű de kár, nézek az órámra. Három óra. Nedves a márványpadló, épp most mosta föl az úr. Ő a takarító. "Itthon van a tulajdonos, de vendége van." "Nem zavarom, csak a kiállításról, az emlékhelyről akartam írni." "Én beengedem", vödröt eldob, ajtót nyit, villanyt kapcsol, kalauzol, kísér, magyaráz, amit tud. És végignézek ily módon a meglevő három szintből kettőt, pincét, udvart, olyan jó kis loggiás középkorit persze, az udvaron impozáns alkotás, imitált szekéren hatalmas bronzló a hátán: Lassított lónézés. Felnézek a lóra, vajon ugyanez az eset Pesten hogy lett volna? Gyanítom, elzavarnak zárás után egy órával, nemhogy kísérnének, nyitnának, felkapcsolnának. Jó ez a vidék még mindig Tourinform ide, műsorfüzet oda. Balra kis terem. Akt szobrok kucorognak a földön, "organikus gömbök", olvasom a falon, a terem négy sarka tükrökkel bélelt, az organikus gömbök így sokszorozódnak, a női testek összegubózva, mégis minden dimenzióban megütnek a tükrökből, a terem közepén is fekszik egy törékeny alak a földön, megindító szépségű. Palotás József, Munkácsy-díjas pécsi szobrászművész remek szoborcsoportja lenyűgöz. Szemben nyílik a kortárs galéria, Sváby Lajos szinte harsány, erőteljes ecsetvonású képei csattannak rám, és rengeteg más, rangosabbnál rangosabb művész: Kokas Ignác, Dienes Gábor, Kéri László, Bicska József, Birkás István nyugtalanító, izgalmas képei. Ballag mögöttem a takarító bácsi. "És hol az emlékhely?" "Erre tessék jönni", a pincébe indulunk. Pince! Az a tökéletes harmóniájú, boltozatos helyiség, amelyekre a középkori házakat emelték. Manapság többnyire éttermek, borozók lapulnak mélyükön, de itt Kerényi Jenő kisebb méretű szobrai méláznak a fehér boltozatok alatt. Szemben a bronz Tízparancsolat: Mózes széttárt két karja, kezében a széttört kőtábla, teste, azt borító leple maga is a kőtábla, rajta a tízparancsolat: már messziről vonzza a szemet, a terem fókusza, felkiáltójele. Fantasztikus gyűjtemény bújik meg odalent, évtizedeket átfogó, a művek, az épület, a fények együtt olyan emelkedettséget teremtenek, amely valóban emlékhelyet varázsol ide, a boltívek alá.
A termek között bolt is megbújik, dehogyis bújik meg: maga is felér egy kiállítással. A tárlókban, polcokon ott sorjáznak a MÚOSZ Művészeti Szakosztályának díjával kitüntetett Körmendi-Csák Kiadó művészeti albumai. Egy egész sor. Most már nagyon kíváncsi vagyok: az épület lassan tárul, nem is galéria, művészeti centrum. A házaspár: Körmendi Anna és Dr Csák Máté kortárs művészetet támogató tevékenységéért, lenyűgöző gyűjteményéért Pro-Európa díjat kapott. Fotók sorjáznak tablókon, prominens személyiségekkel a világból, államférfiak, művészek veszik körül a párt. Ismerik és elismerik őket a világban. A soproniak talán nem annyira. Ahogy útikalauzom elmondja, zsugorodik a nyitva tartás, ezért a két szünnap, ezért a két órás zárás. Kevesen tévednek be ide. Talán néhány tábla az utcán azért segítene valamicskét. Legalább a Kerényi-emlékhely kapcsán.
