A beszámoló kiállítás mintaszerűen hordozza a trendeket és az irányváltásokat, egyben azt is mutatja, hogy a képzésből kikerült, önálló művészként jelentkező alkotók merre indulnak külső kényszer nélkül. Nem azt látjuk, ami eladható, hanem ami valóban foglalkoztatja őket. És ebben az áttekintésben meglepő a hagyományos műfajok újraéledése. A videó, a médiaművészet, a térinstalláció mintha elfáradt volna, és a fiatalok többségét inkább a klasszikus szobrászati és festészeti témák izgatják. Illetve megjelennek olyan munkák, objektek és asszamblázsok, fotó alapú sorozatok, sőt a grafika és az installáció közötti átmenetnek tűnő munkák is (Somogyi Laura mennyezetről lógó fonalgubanca pompás térbeli grafika), amelyek a műfajok klasszikus törvényeit elragadó könnyedséggel és ötletességgel írják át a jelen képnyelvére. De ellenpélda is van: Mécs Miklós festett vászonra vetíti "festészeti javaslatait", de táblákon, angol nyelven és privátszövegekkel vagy kiáltványba való fordulatokkal vegyítve.
A legerősebben az apró gesztusok hatnak. Vécsey Júlia fekete keretben sorolja a falra minimal art grafikáit, egy családi fényképfal sokszor végigböngészett darabjai vannak ilyen szoros viszonyban egymással, mint ezek a néhány emblematikus jelből álló morális-szellemes útjelzők. Hasonlóan ütős Fisher Judit fotója az arany betűkkel fehér márványtáblába írt feliratról: "Omlásveszély". Valami ilyesmiről beszélt a kiállítást megnyitó Bán András is, amikor a fiatalokat a művészetfinanszírozás legújabb ellentmondásaira figyelmeztette. Mert a pályakezdés támogatása működik, de a kortárs művészet méltó kezelése még mindig ingatag.
