Megyesi elsősorban dimenzionális, nagy méretű festményekre épít, melyeket általában festékszóróval vagy retustechnikával készít. A képet tárgyként kezeli, melynek felületén nem jeleníti meg önmagát, ám annál inkább a peremeken, kiemelve térbeliségüket (Marginális témák, 2001). Kivitelezésében a kép térbelivé változik, közben továbbra is ?akril a vásznon?. A kiállítás vezérmotívuma és a teljes projekt a titok jelenségéről szól, vagy még többröl, az információt kódoló valóságról. A titkos iratok standard TOP SECRET megnevezésével összefüggő munkája ? melyben a vasrács egyfajta nyomatékot kölcsönöz a képnek ? példaként szolgál arra: miként válhat a jelrövidítés (írás) képzővűvészeti motívummá. Megyesinek egy további, szinte ikonikus motívuma a függőleges vonal, mint a titkosításnak és a kódolt információnak szimbóluma, ahol tulajdonképpen a valóságnak a lehetőséggel való pótlásáról van szó. A szerző bekapcsolódik a reális tájnak (amelyet első tekintetre nem ábrázol egyértelmű formában) és a táj már klasszikus kódvonalának párbeszédébe (Táj/ 2001). Ezt a szimbólumot a kört ábrázoló képén (Cím nélkül/2001) teljes mértéűvé fejleszti. Digitális printjei misztikus, vagy még inkább techno-misztikus atmoszférát hoznak magukkal: homályos üzeneteket a város széli éjjeli fürdésől, amit még soha nem örökítettek meg másképp, csak titokzatosan. Itt az esemény az emberi figura általánosított kódjává transzformálódott (Éjjeli fürdőzés/2001, Éjjeli pillangó/2001). Videómunkái is hasonló sémán alapulnak. Itt a számunkra ismeretlen, galaktikus intelligencia formái egy földönkívüli időkapszulává változtatják a mi civilizációnkról szóló információkat, ami aztán egyenesen a galériában ér földet... Ismét színre lép a párbeszéd - ebben az esetben a tudat és a nyelv két különbözően kódolt rendszerei között. A számunkra nehezen érthető életforma Megyesi videoprogramjában mint lüktető sejtplazma jelenik meg. Az alkotó munkájában a vizuális párbeszéd lényegében az ellentétek világáról, valamint a feltárt és feltáratlan valóságok átfedéséről szól. Azon valóságoknak az átfedéséről, amelyek a régebbi képein mitológiai, illetve metaforikus és jelképes síkon elevenítik fel a realizmus szemszögéből újdonságnak számító tendenciákat, törekvéseket (City/1999, Terrmés/1999, Szeletek/1999). A festészet emocionális és expresszív potenciálját mostanság nyelvi szimbólumokká, jelekké egyszerűsíti, és azok újból ugyanazt a valóságot tükrözik. A szerző hű példája annak a hetvenes években jelentkezett művészgeneráció folytatásának, amelynek tagjai egyaránt ügyesen mozognak a számótógépes művészetben, installációk területén, a videómunkában és a klasszikus esközök használatában. A kivitelezési eszközök kölcsönhatásával élve Megyesi jelentést ad a digitalizálódott valóságról, amelynek határát már régen nem a kódvonal alkotja. - Peter Tajkov, a kassai Löffler Múzeum művészettörténésze A kiállítás helyszíne: Miskolci Galéria
