(MTI) - Mint a szerző az Osiris Kiadó által megjelentetett kötetről elmondta, abban elsősorban a fénykép mint történeti forrás történetét követi nyomon. Az évtizedek óta a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Történeti Fényképtárában dolgozó Stemlerné Balog Ilona több mint tíz éve oktat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen; saját bevallása szerint ezek az órák adták számára a könyv megírásának ötletét. "Aki a XIX. század második fele utáni történelemmel, főleg az anyagi kultúra történetével foglalkozik, az nem tudja nélkülözni a fényképet. Ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy a kutatók sokszor nem tudják, mi várható el a fényképtől egyes korokban" - fogalmazott.
A nemrég a boltokba került 250 oldalas kötet bemutatja a fotográfia technikai fejlődését, a fényképformák változását, de kitér a viselettörténet kérdéseire is, mivel a régi képeken látható emberek öltözékéből megoldható a felvétel kormeghatározása.
A szerző emlékeztetett arra, hogy régebben a történettudományi kiadványok nem használtak fényképeket: "hosszú ideig a tudományos munkának szinte kritériuma volt, hogy nem volt benne fotó, csak a népszerűsítő kiadványokban. Ez a jelenség másfél-két évtizede megszűnőben van, de nem mindig használják ki a történészek a képekben rejlő lehetőségeket".
Stemlerné Balog Ilona szerint a fotográfia gyakran nélkülözhetetlen forrás a múlt anyagi kultúrájának megismeréséhez, de az ember jellemzéséhez is hozzá tartozik a külseje, a gesztusai, a ruházata. "Jellemző például, hogy a két világháború közötti időszakban kinek milyen volt a díszmagyarja: Teleki Pál vagy Bethlen István egyszerű, sötét öltözéket viseltek, míg Gömbös Gyula sokkal díszesebb, hivalkodóbb ruhát" - hasonlította össze a kor miniszterelnökeit az MNM munkatársa.
Sokat elárulnak a korabeli tömegkommunikáció által bemutatott fotók is - hívta fel a figyelmet a fotótörténész. "emlékezetes például Rákosi Mátyás búzatáblában készült képe. A pártvezér valójában azért ment be a búzába, hogy könnyítsen magán, de kifelé jövet a fotósok elkezdték fényképezni, mire ő úgy csinált, mintha csak a kalászokat szemrevételezte volna. Ezek a fotók úgy mutatják, mint a haza atyját, aki a terméssel foglalkozik, pedig alig látszik ki a búzatáblából".
A szerző külön fejezetben szól a Magyar Távirati Iroda fényképszolgálatának történetéről és az MTI több mint 13 millió felvételt őrző archívumáról is.
A kötet kitekint a legutóbbi idők technikai változásaira: a digitális technika egyeduralkodóvá válása és a kamerás mobiltelefonok fémjelezte korra. Noha soha ennyi fénykép nem készült, mint manapság, nem megoldott ezeknek a digitális fotóknak a tárolása és archiválása: "lehet, hogy (...) korunkból jóval kevesebb fénykép marad meg, mint a korábbi időkből?" - teszi fel a kérdést az utolsó fejezet végén a szerző.
A gazdagon illusztrált kötet a fotográfia történetének első külföldi és hazai felvételeitől kezdve számos technikatörténeti és történelmi érdekességnek számító fényképet mutat be: a képanyagban helyet kapott a gróf Teleki László holttestét megörökítő első hazai bűnügyi fotó, Eötvös Loránd röntgenképe saját kezéről, politikusok, művészek portréi, háborús és forradalmi időkben készült felvételek, de külön fejezet szól a manipulált fotókról is. A közel 170 év fotográfiáját bemutató kötet egy, a Magyar Televízió 2006-os ostrománál készült fényképpel zárul.
