Gerhes Gábor munkáiban tulajdonképpen minden úgy van, ahogy kollektív vagy egyéni emlékeinkből jól ismerjük, ahogy a fogalmainkhoz automatizálódott jelentések, a pátosz, a kánon érzelmi és kognitív bevésődései elraktározódtak bennünk, és a megfelelő inger hatására előhívódnak. Csakhogy ezekben a munkákban a hangsúly azon a bizonyos "tulajdonképpenen" van - hangsúlyozza a művész kiállításáról szóló elemzésében Kozma Zsolt, a Műértő című lap publicistája.
Gerhes Gábor: Lisette
A művekben tárgyilagos, szenvtelen módon, magától értetődően jelennek meg perceptuális kliséink, a képi és verbális reprezentáció zsigeri ráismerést kiváltó formái. S ez többnyire attól válik különössé, paradoxszá, szarkasztikussá és vált ki nevetést, hogy a szituáció, a tárgyak és a cím, vagyis a szöveg logikáját tökéletes precizitással, a matematikai egyenlet levezetésének mosolytalan kérdőjelnélküliségével teszi egymás mellé, illetve vetíti egymásra. A mosoly - az eltávolítás, a gépies gondolattársítás megdöccentése - ott születik, ahol a jelentéssíkok, a formalizált egyértelműségek egymás mellett állnak, van + jel, de érezzük, hogy valójában mégsincs = jel. Vagy hogy van = jel, de valójában nem írja le a relációt.
A Raiffeisen Galériában október 12-ig látható munkák egy sorozat első részei. Egy sorozaté, amelyben a reprezentáció módszerével foglalkozik - hangsúlyozza Kozma. Az ismeretek, a tudás, a tapasztalat vizuális megformálásának, láttatásának kérdéseit, paradox viszonyait vizsgálja.
Olyan képi formákat hoz létre, amelyek nem a szokásos reprezentációs eszközöket használják, illetve nem a maguk helyén használják ezeket az eszközöket, hanem a jelentés érdekében felrúgnak vagy szabadon elegyítenek ábrázolási konvenciókat. Így kerülnek a képbe a magyarázó és folyamatábrák, infografikák és az ismeretterjesztő anyagok vizuális nyelvének elemei.
