Döbbenetes nyíltságot látunk a témául választott fiatalok arcán. Körülöttük totális káosz, egymásra tolódott életvitelek kavarodnak össze a mosogató és az íróasztal kombinációjává előlépett
konyha-pulton, mintha anyu nyaralni ment volna, itt hagyva mindent, ami a keze ügyében volt éppen. Egy felfordult világ széthullott tárgy-kavalkádja, a főszerepben a kannás bor üveges változatával, berendezés helyett koszos, sűrű, abszolút használhatatlan közeg. De a fiatalok keményen tartják magukat. Lakják a munka, öröm, jelen és jövő nélkül maradt várost, Tatabányát, a szocialista ipar egykor összetákolt és most atomjaira hullott terepét, és próbálnak derűs pillanatokat szerezni maguknak. Gördeszkán nyomatják a bravúrokat egy köztéri szobornak csúfolt betonlap előtt, gondosan befésült tincsekkel állnak a bezárt intézmények ajtaja előtt, igyekeznek belakni, otthonossá tenni azt az utcát, aminek a kapuin már a "Zárva" tábla sem lóg, nyilván zárva, miért is működne éppen az, amikor semmi sem. Maradnak a padok, kerítésszélek, a park és a közeli erdő.
De Barakonyi finoman komponáló fotóin a srácok nem a jól ismert, alkoholtól vizenyős tekintetet hordozzák, amire jó okuk volna. Nyugodt arcokat, meleg, szeretetteljes pillantásokat látunk. Féltést, odafigyelést,
a közösség megtartó erejét. Mert a fotóművész ezt kereste a kommunában élő nagykamaszok, a neccharisnyás lányt szorongató srácok között. Azt a kétségtelen biztonságot, amivel két testvér egymás mellett ül, látjuk rajtuk, hogy az apjuk, a nagyapjuk ugyanezzel a testtartással ült talán ugyanitt, mielőtt lement volna a bányába. Akkor még volt bánya, munka, élet, még volt család, ahonnan hozni lehet az egyformaságot, a mozdulatok biztonságát. Ez az első generáció, amelyiknek már nincs ilyen. A tinédzserek fényképei között néhány egészen kisméretű fotó a város részleteit mutatja, azt, ahogyan a távhővezeték keresztbe vágja az erdőt, ahogyan a szocreál munkásszobor beszorul egy tenyérnyi kertbe, túlméretezett kertitörpe lesz belőle; vagy ahogyan egy tábla arra oktatja az utca népét, hogy tartózkodjon a bűncselekményektől. Groteszk valóság, amiben ezek a rasztahajú, söröző, alvó, lézengő, padon heverő vagy parkban ürítő fiatalok, bármit is csinálnak, igazi hősök. Barakonyi ezt a heroizmust mutatta föl, erre fókuszált, amiért köszönet jár neki.
