Az Embroiderers' Guild hetedik alkalommal rendezi meg nemzetközi textilművészeti seregszemléjét. Az idén nyertes 54 mű vándorkiállítással járja egymás után Birmingham, Krefeld, Budapest és Sevilla múzeumait, ehhez állított össze a hazai helyszín, az Iparművészeti Múzeum egy sajátosan magyar anyagot. A kettő együtt felméri, mire képes a tű és a cérna a világ, és mire Magyarország jelenkori művészetében.
Az angol céh által prezentált anyagban a legmarkánsabbak azok a munkák, melyek a varrott, hímzett vonalat nem a grafika eszköztárával azonosítják. Anyag és téma ennél sokkal szorosabb kohézióban forr össze, amikor Martina Grund az emberi csontozatot színesen csillogó flittersorokból varrta végig, vagy a Gintare Pilypiate gombolyagjaira felvitt nagymama-fotókon. Merészen játszik az emberi test anatómiai részleteivel Mariane Fantich, amikor selyemszálakkal emeli ki a fej ideg- és izomkötegeit, az eleven rostokat, vagy Helmie van de Riet, aki a test oxigén-áramlásának piros-kék rajzolatát viszi a felületre a pöndörödő cérnaszálakkal. A textilt felváltó anyagok nem hoznak különösebb újdonságot, hiszen papír, kész babaruha, fotó vagy éppen rongyszőnyeg éppolyan alkalmas az öltés finom áldozatának lenni, mint a hagyományos matériák.
A vándorkiállításhoz adott magyar anyag ennél sokoldalúbb, izgalmasabb. Visszanéz a magyar textilművészet nagy korszakára, Gulyás Gyula 1971-es ötletére a bevarrott hegyről, Szenes Zsuzsa vagy később Lovas Ilona szakrális-intim műveire. Innen jut el egészen Göbölyös Luca hússzínű kombinéjáig, amelyre rávarrva ott fityegnek az öregedés ráncai, a megereszkedett combok, szétcsúszó izmok kontúrjai: az emlékké sorvadó nőiesség. A kézműves technika itt a közhellyel és a húsig hatoló drámával úgy találkozik, hogy a kettő egymásra vetül, az egyedi test és az öröklött, kollektív emlékezetből származó női mozdulat egymást fojtja meg. Ehhez képest Szenes Zsuzsa 1975-ös, rongyszőnyegből szőtt őrbódéja nem is önironikus, hanem kifejezetten romantikus gesztust rögzít.
A test részleteinek rögzítése tűvel és cérnával mindkét kiállításrészben fő téma: Kapala Györgyi hímzett CT-felvételei, ujjlenyomata és írisz-képe ugyanolyan erővel járják át test és gondolat határait, mint Imre Mariann hímzett kődarabja vagy vízzel teli tálban lebegő varrásai. A kézimunka ezekben a művekben már nem feltétlenül az aprólékos, gondos, törődés gesztusát jeleníti meg, hanem egy felgyorsult világgal szembeszálló, tudatos lassítást, ami a tű nyomán fakadó fájdalommal mutat rá a mikrorészletek fontosságára.
