2005-ben a IX. kerület rehabilitációs területének közepén, a Tűzoltó utca üresen álló orvosi műszergyárában vertek tanyát. Európai minták után létrehozták az itthon első független művészeti központot, a Tűzraktárat, ahová mindenkit befogadtak, aki alkotni, próbálni, bemutatni, előadni vagy csak találkozni akart. Többszáz program, egy névváltás és két évi pezsgés után a csapat kiszorult a telepről. 2008 nyarán újrakezdték a munkát, a város közepén, egy Hegedű utcai egykori iskolában nyitották meg az új Tűzrakteret.
A csapat vezetője, Balla Zoltán képzőművész szerint a késő romantikus műemléképületből és egy újabb, modern tömbből álló együttes éppen megfelel a célnak: a terek alkalmasak arra, hogy műtermekként működjenek, mellette táncos és színjátszó csapatok próbáljanak, esténként koncertek, civil programok legyenek, bejöhessenek a város lakói a baba-mama kluboktól az építésztalálkozókon át az alternatív estekig bármire - ingyen. A Tűzraktér alapítói ugyanis a kultúrát alapvető emberi jognak tartják, amiért nem kell fizetni, ami mindenkinek jár, és amit bárki művelhet.
A "kreatív góc" tehát a Terézvárosba került. Nem volt szükség házfoglalásra, az egykori iskola már hat éve üresen áll, eladása jogi procedúra miatt hosszasan húzódik. Az önkormányzat először csak a nyárra, majd a következő tavaszig adta át a házat a független csoportnak, ők pedig profit nélkül, pályázatokból és támogatásokból szerzik meg az ingyenes működtetést biztosító forrásokat. A Terézváros néhány éve friss, eleven kulturális életet él, a Zeneakadémia és több főiskola közelsége, a Király utca most formálódó imázsa támogatja a Tűzraktér szellemiségét.
A kultúra mai állapotában feltűnő jelenség ez a profitot teljesen kizáró intézmény. Nem csupán azért, mert ingyen kínál műteremhasználatot az alkotóknak, vagy belépőjegy nélkül szolgáltat programokat az év majdnem minden napján. Inkább az életforma, a felfogás az, amiben saját utat jár: a kultúrában nem a pénzmozgást, hanem a lehetőséget ragadja meg, folyamatokat indít el és támogat. Közösségi kultúrát művel egy olyan pillanatban, amikor a közösségeknek szinte semmilyen valós tere nincs. Hálózatot épít, felvállalja az interneten szövődő kapcsolatrendszereket, de ehhez fizikai tért, helyszínt nyújt, ahol a kapcsolatok a virtuálison innen, a valóságban is létezhetnek. Magára vállal egy művészeti menedzser szerepet is, amikor az alkotóknak felajánlja az ott működő hálózatot, a munka terét és a bemutatkozás lehetőségét, de csak az első 2-3 évben, amíg a művész beépül a hálóba, megtalálja a pályája számára fontos színtereket és szereplőket. Nem szilárd rendszert alkot, hanem rugalmasan idomul az igényekhez.
Az a forma, amit a Tűzraktér létrehozott - bár hasonlók működnek már Európa-szerte, Észtországban, Hollandiában vagy Franciaországban is - jócskán kitágítja a kultúra mai fogalmát. Amikor Frank O. Gehry amerikai sztárépítész még az előző helyükön ott járt, ráérzett annak jelentőségére és felajánlotta, hogy ott készüljön kiállítás a munkáiról. Tárgyalások folytak arról is, hogy a kasseli Documenta egyik kihelyezett színtere a Tűzraktér legyen. Központi támogatás és intézményesülés nélkül is benne vannak a kortárs művészet vérkeringésében. Tudják, hogy ehhez elég egy biztos hely és a hit, amely összefogja az egész általuk létrehozott rendszert. A hit még kitart, a hely egyelőre otthonnak mondható.
