Új stúdiósok bemutatkozó kiállítása

Képző

Január 9-én 19 órakor nyílik Maria Arnell, Czene Márta, Detkovics Anikó, Kozma Éva, Miklós Hajnal, Péterfy Ábel, Rutkai Bori, és Szabó Klára Petra közös tárlata a Stúdió Galériában. Majd január 18-án 19 órakor ugyanitt Borsos Lőrinc Lilla, Bucsi Árpád, Kis Róka Csaba, Pásti Katalin, Szinyova Gergő, Tábori András, és Varga Péter István anyagát láthatjuk majd. A két kiállítás párhuzamosan látogatható a hónap végéig.
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület célja voltaképpen nem más, minthogy önmagát és tereit élhetővé tegye fiatal művészek számára. Az éves tagfelvétel során bekerülő tagok pedig az Egyesület folyamatos változásának, vitalitásának, ha tetszik megújulásának és újra-definiálásának zálogai. Az Avanti kiállítás a 15 új tag két részre osztott munkáinak összhangzata, ha nem zenei, hanem analitikus nyelven mondanánk, akkor olyan metszet, vagy szövet, ami az új tagok műveiből képződik. Tulajdonképpen egy olyan vizuális output, amely egyetlen nagy, új és közös csoportképet hoz létre arról, hogy mi az, amit a Stúdió képvisel ma. A nem közös technikai alapokból építkező munkák, a különféle hátterekkel rendelkező alkotók és alkotásaik kapcsolatba lépnek egymással, egymásba bogozódnak, a tér, vagyis az Egyesület által képzett kontextusban.
Az idei új tagok közül a svéd Maria Arnell főként nőket, női testeket konceptualizáló fotósorozatokat készít, Borsos Lőrinc Lilla pedig izgalmasan szikár és kontúros, alapjaiban figuratív, vegyes technikájú képeket. Bucsi Árpád a pornográfiát is tematizáló kollázsai mellett VJ-zéssel is foglalkozik, Kis Róka Csaba pedig a giccs, és a zsáner-festészet pajzán motívumait desztillálja képein.
A "figuratív realizmust" is vállalva Szabó Klára Petra fotók alapján készülő akvarelljein mikrokörnyezetéből alkot pop-ikonokat. Czene Márta a klasszikus festészet formáit analizáló di-, és triptichonjai mellett fotókkal, és videókkal pályázott idén. Varga Péter István építész, betonmintákat vesz városi akciói során, Tábori Andrással egyetemben részt vett forschungsgruppe_f néhány megmozdulásában. Művészetükre ily módon a szituacionizmus és a direkt public-akciók jellemzők, amik egyfajta street-artként is értelmezhetők. Pásti Katalin munkái sok médiumot mozgatnak meg, kiállításra kerülő illat-könyvtárának dokumentációjától kezdve utcai akciókon keresztül sokféle formába önti munkáit. Az idei új tagok között az egyetlen szobrászattal foglalkozó művész, Detkovics Anikó metafizikus témájú tégla szobrai mellett fával is dolgozik köztéri munkáiban.
Kozma Éva videóművész, lágy képvilágú, a reflexivitásra érzékeny videóinak gyakran visszatérő szereplője önmaga. Most Videó-levelezés című projektjének egy darabja kerül kiállításra, aminek keretén belül, más művészek munkáira készített reakciókat. Péterfy Ábel, aki most egy videóját fogja kiállítani, egyébként festészeti háttérel rendelkezik; leadott portfóliója objekt-sorozatában pedig robotszerű tárgyak szkafanderje mögött híres-emberek arcvonásai fedezhetők fel. Miklós Hajnal és Szinyova Gergő is festményekkel pályáztak. Utóbbi, aki Tábori Andrással is együtt dolgozik, egy intenzív színvilágú papírhajó-sorozattal, míg előbbi egész-alakos, a hátterükbe oldódó portréival győzte meg az FKSE-t. Rutkai Bori mint előadóművész már nagy ismeretségnek örvend, képzőművészként textileket, animációkat illetve könyvillusztrációkat készít.

A kiállítás helyszíne: Stúdió Galéria, 1053. Budapest, Képíró u. 6.
A kiállítás látható: 2007. január 10.-27. között.
Nyitva tartás: keddtől-péntekig 16-20 óráig, szombaton 12-16 óráig, vasárnap és hétfőn zárva