Új tartószerkezeti elemeket emeltek be a Zeneakadémia épületébe

Képző

(MTI) ? Az összesen mintegy 26 tonnás hatalmas acélszerkezet a patinás hangversenyterem felett ível át és az épületgépészetnek ad helyet ? mondta el Lakatos Gergely, a Zeneakadémia főmérnöke a helyszínen. Hozzátette: a szerkezet kialakítása a beruházás egyik legnagyobb mérnöki feladata volt.
 

Bár a koncertlátogató egységes tömbnek látja a Zeneakadémiát, a csaknem 26 méter hosszú, két emelet magas híd a megújuló épület Király utcai és Dohnányi Ernő utcai oldalszárnyát köti össze. A többféle lehetőség közül azt választották, hogy a monumentális szerkezetet a Liszt Ferenc téren, a főbejárat előtt hegesztették össze, mert, ha például másutt készült volna el, a szállításkor a troli vezetékét két napra le kellett volna szerelni.
 
A tartószerkezetre padló és fal kerül. A nagyterem tetőgerince felett elhaladó híd belsejében lehet elhelyezni a nemzetközi hírű hangversenyterem klimatizálásához szükséges gépeket, berendezéseket.
 
A beépítendő technológia méretét, kapacitását jól mutatja, hogy teljes üzemben mintegy 56 ezer köbméter levegőt kell megmozgatnia, kezelnie, azaz hűteni vagy fűteni óránként. A nagyteremtől és a kamaraoperaként újjáéledő kisteremtől akusztikailag tökéletesen izolált lesz a gépészet ? tette hozzá a főmérnök.
 
Annak ellenére, hogy az elmúlt napok időjárási körülményei a munka szervezését nehezítették, a híd fő tartóinak pénteki beemelésével kézzel fogható közelségbe kerül az épület szerkezetkész állapota, amit az építők a közeljövőben hagyományos bokrétaünneppel terveznek megünnepelni.
 
A belső tér a műemléki kritériumok pontos betartása mellett mintegy 3 ezer négyzetméterrel bővül. Minthogy a fűtés a most beemelt hídszerkezetre kerül, a korábban a pincében működő kazánház helyét is hasznosítják, egyebek között klimatizált hangszerraktár létesül és ott bővül a mosdók száma is.
 
A Zeneakadémia felújítása ? a Wesselényi utcai épülettel együtt ? az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg mintegy 11 milliárd forintból. A Liszt Ferenc téri épülettömb felújítása 2010 végén kezdődött és a tervek szerint 2013 őszére készül el.