Bada Dada 1963-ban született Újvidéken. Művészképző középiskolába járt, ezt követően tengerészkatona volt Pulában, majd az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar magyar tanszékének padjait koptatta. Ezután szabad művészként tevékenykedett a szó legnemesebb értelmében. Életét leginkább a festészet töltötte ki, valamint a költészet és a zene, emellett alkalmi fizikai munkákat és kalligráfiai megbízásokat vállalt. Magyarországon leginkább a Tudósok (kezdetben Jugoszláv Tudósok) együttes tagjaként ismerték.
Egyedülálló költészeti és képzőművészeti tevékenysége leginkább végtelenül humoros-szkeptikus világlátásában domborodott ki. Bada korai periódusa a gyermeki én fölényének a jegyében fogant - írja róla korábbi zenésztársa, Máriás Béla alias drMáriás. A kezdeti időszakban magát vak harmonikásként, vagy vak bikiclistaként leképező festő ekkor még inkább a szavak nagy játékos mestere, festészete hagyományosabb keretek között mozog. Ekkor születik meg e korszakát legjobban jellemző Apa kocsit hajt című legendás szerzeménye, amely a gyermeki ártatlanság és játékosság par excellence példája.
Majd belépett az ajtón a másik én, az ördögi, s kezdetét vette a gyermeki énnel való vívódás pokoli küzdelme. E korszak durván a nyolcvanas évek legvégétől, pingvines sorozata után indult és mintegy a kilencvenes évek derekáig, második feléig tart - folytatja drMáriás, aki azt is megemlíti, hogy ezt a periódust a teljes erejében megnyilatkozó játékosság, s a démoni mélységeket megcsillantó ördögi egyszeri jellemzi.
Bada harmadik nagy fázisa ezek után következett, amelyet leginkább a Lángoló oltár című festménye jelképez. A kilencvenes évek végétől a 2006-ban bekövetkezett öngyilkosságáig terjedő időszakot a rettenetes, kilátástalan, művészileg mégis rendkívül gazdag és rendkívül magas színvonalú festőiség jellemzi. Ekkor lépett Bada a kései Van Goghéra emlékeztető fázisába, amelyben örvénylő világok, villogó fények, kitárulkozó bugyrok töltötték ki immár a képi mindenséget.
