Válság előtti a Virág Judit Galéria aukciós kínálata

Képző

(MTI) Az aukciósház jubileumi, 40. árverése már-már a válság előtti időket idézi a magyar festészet nagyjainak főműveivel, sokszor kiállított, jól dokumentált vagy éppen az ismeretlenségből felbukkant művekkel. Az aukción összesen 204 tételt kínálnak eladásra, az összkikiáltási ár eléri a 420 millió forintot.

 
Perlrott Csaba Vilmos 1907-től a párizsi fauve mesterek környezetében dolgozott, a Matisse Akadémia első növendékeinek egyike volt. Az ott ért hatásokat, az új irányzatokat, stílusokat szintetizálta a nagybányai iskolából eredő szemlélettel. Az 1908-ra datált Verőfényes udvar Nagybányán Perlrott korai remekműve egyben a magyar fauve festészet emblematikus darabja. Az izzó, harsány, színes, ragyogóan friss kép az aukció legdrágább tétele, 34 millió forintos kezdő árral, 55 és 75 millió közötti becsértékkel.
 
Megérintette a francia hatás az idősebb mestereket is. Erről tanúskodik Iványi Grünwald Béla életművének egyik kiemelkedő alkotása, az ugyancsak 1908-as Nagybányai táj. A fauve stílusú tájképet határozott körvonalak, erőteljes színvilág, dekorativitás uralja. A hosszú ideje magángyűjteményben őrzött kép 20 millió forintos kikiáltással, 40 és 50 millió közötti becsértékkel várja új tulajdonosát. Perlrottól még két festményt kínálnak: a Párizsi Notre-Dame-ot és a művész kiérlelt stílusú, Nagybánya főterét ábrázoló 1910-es festményét, 5,5 és 4,8 milliós induló árral. Iványitól is szerepel még egy csendélet és egy viharos táj 2 millió, illetve 650 ezer forintért.
 
Most, amikor a Magyar Nemzeti Galériában Ferenczy Károly életmű-kiállítása látható, felbukkant a mester legkedveltebb képének, a Madárdalnak egy ismeretlen vázlata, előzménye. A szakirodalom még nem döntötte el, hogy ez azonos-e a Ferenczy életmű-katalógus szerinti, 1919-től rejtőző alkotással, a Madárdal első változatával vagy egy teljesen új, korábban adatszerűen sem ismert művel gazdagodott a Ferenczy-oeuvre. A most aukcióra kerülő 1893-as Változat a Madárdalhoz festmény Ferenczy egyik legkorábbi plein-air alkotása. Kikiáltási árát 10 millió, becsértékét 16 és 22 millió forinton jegyzik.
 
Különös gyűjtői darab az a 24 és 32 millió forint közé becsült Scheiber Hugó-festmény, amelyet legutóbb 2010-ben az olasz futurista Depero budapesti kiállításán láthatott a közönség. Scheiber 1933-ban az olasz futuristák kiállításán is kivételes bánásmódban részesült. A mozgalmat alapító Marinetti két teremet üríttetett ki a tárlatra késve érkező magyar művész képeinek. Ezek között több, a nagyvárosi élet színhelyeit, bárokat, kávéházakat, cirkuszt megörökítő darab is volt. Hasonló témájú az aukciós olaj-pasztellkép, egy kávéházi jelenet dekoratív, ledér nő és kalapos férfi kettősével. A gyűjtők emellett még kilenc Scheiber-képre tehetnek ajánlatot.
 
Kondor Béla-festmény csak elvétve kerül aukcióra és még ritkább, hogy egy csendéletet árverezzenek, ez ugyanis ritka téma a Kondor-életműben. Csak korai stúdiumaiból ismertek e témájú művei, kivétel az 1962-es konstruktív elemeket tartalmazó műtermi csendélet, amelyet 20 és 24 millió forint közötti becsértékkel lehet megpályázni.
 
Mindemellett az anyagban a 20. század csaknem minden fontos irányzata és művésze jelen van. A Nyolcak művészcsoportot Kernstok Károly, Kmetty János, Márffy Ödön, Czigány Dezső, a Gresham-kört Bernáth Aurél, Szőnyi István, az Európai Iskolát Ámos Imre, Anna Margit művek képviselik. Ott vannak az izgalmas tételsorban a besorolhatatlan festőóriások, Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László, Gulácsy Lajos, Aba Novák Vilmos, Vaszary János, Batthyány Gyula és Kádár Béla munkái is.
 
Macras mindig nagy hangsúlyt fektet munkáiban az aktuális társadalmi kérdésekre. A 2008-as Hell on Earth (Földi pokol) című előadásában Berlin egyik legproblémásabb negyedében élő, bevándorló családokból származó fiatalokkal dolgozott együtt. Megalopolis című előadása pedig 2010-ben a legjobb koreográfiának járó DER FAUST német színházi díjban részesült.