Magasra csapták a lécet a tavalyiak, de nem világraszóló ötletekkel: inkább a módszeres kutatómunka, a nagyfokú érzékenység és a designnak valami új irányba forduló felfogása tűnik fel. Mintha az önazonosság kifejezése már nem az egyén korlátlan szabadságát jelentené, hanem valami kevésbé harcias magatartást, ami átlendül az önkifejezés traumáján és asszociációkkal keres helyet, otthonos közeget a vizuális jelenségek között. A tárgyak belesimulnak a környezetükbe, jelzik az új gondolatot, de nem írják felül a korábbiakat. Kiegészítő jelkészletként navigálnak. Még nem mennek el addig a pontig, ahol a design szakít az individualizmussal, de már egyértelmű, hogy közösségi kereteket jelölnek ki. Még az egyszemélyes használatra tervezett tárgyak is, mint Magony Zsuzsanna városi nomádoknak készült multifunkcionális kabát-kollekciója - ennek párjával vitte el ősszel a Formatervezési Díjat -, amelyikbe ugyan egyedül kell belebújni, de karaktere a közösség életvitelét jelzi. Közösségi célú design Koós Daniella betonmodulokból variálható mobil kertje és Molnár Balázs panellakás-kutatása, vagy Lakos Dániel széksorozata, amelyik organikus formákat hordoz, de a támlák finom elforgatásával létrehozott variációk már határozottan emberszerű csoportba rendeződnek. A Moholy-díjasok egyik igazi újdonsága Szilasi Gábor kistestű vitorláshajója, ami nálam elnyeri az "ilyen állat pedig nincs" kategória fődíját; a kabin nélküli, vitorlával és árboccal felszerelt, egy élen és egy háromszög hasábon sikló, áttört síkfelületű katamarán abszolút minimalizmussal valósítja meg a benzinmotorral sivító balatoni agresszorok zajos, büdös és ronda hadának ellenpólusát. A Kozma-díjasok közül Gera Noémi ékszerbe költöztetett versrészleteire szavaznék, makacsul hiszem, hogy József Attila bármilyen alkalomra hordható.
