Egyedül az Octopus Összművészeti Helyszín és a Múzeumi Negyed tartják magukat szívósan, mintha ezt a tájékot nem érintené a gazdasági (és még ki tudja, milyen terepen zajló) visszaesés. Az Octopust tervező és működtető Medence Csoport megint szerethető hellyé formálta a kis zugot. A sátorban folyamatosan mennek a programok, a Tarot Labirintus még mindig egész nap tömegeket vonz, bambuszrudakra feszített ponyva kínál árnyékot, és mindig van vállalkozó, aki a nagy melegben is felpattan a mókuskerékre, hogy jól megtekerve, a beleadott energiával vízpermetet préseljen ki a két fémrúdból. A formátlan zuhany hálás természetű: tekerés után is jó pár percig szórja még az áldást. A vizet szóró ágbogakkal szemben, egy kis ketrecben Bori Bálint hulladékdarabokból megépített ?kabócái? zsizsegnek, ahogy a nap rájuk süt, hangot is adnak az össze-vissza szerelt tárgytörmelékek, sőt déltől már annyi energiával töltekeznek föl, hogy megindulnak a függesztett elemek és a kinetikus energiává alakított meleg lassú táncra készteti őket. Sokan hajtják az ipari varrógépeket is, amelyeken a Medence műhelye, a MakettLabor építkezési ponyvákat tanít újrahasznosítani.
A múzeumok kicsit lejjebb vették a lendületet az idén. Sokan unhatják már a puzzle-ből, kvízből, nyerhető kulcstartókból összecsapott programot. Csak néhány ötlet segít kilábalni a vásári kultúrafogyasztás patentjeiből: ilyen az Iparművészeti Múzeum punk-képezdéje, a Színházi Intézet kortárs színész-relikviákat gyűjtő akciója, vagy az Aquincumi Múzeum szolgálatában álló, rabszolgákat zsákmányoló ? enyhe fogalmi zavarban szenvedő ? gladiátorai. A Néprajzi Múzeum szalmabálái között gatyába öltöztetett fiatalok persze nem tudnak mit kezdeni a kapával, de egy ?népi enteriőr? szereplőiként fotózkodnak. Látványos a Trafó felfújt gömbsátra, belül jóleső hűvössel, kifelé a csak este látható vetítőfelülettel: kellemes és hasznos klasszikus egysége a csatatér közepén.
Felhőtlen játékra, marketingmentes, sőt -kritikus szórakozásra inspirál a brit humorra épülő Digitális Vidámpark, Gavin Morris és a Borebrands eszement interaktív produkciója. Itt lehet képernyőre célba dobni, Jacko klipje alatt digitális bugyikat rohamozni, addig tekerni a szobabicajjal, amíg a kivetítőről nem dőlnek a találati pontok, még zenét is keverhetünk kártyalapokkal egy erre kiképzett asztalon. A gyanús képzeteket keltő, barna szélű lyukba már alig mertem bekukkolni, pedig ha oldalt valaki megpörgette a hozzá való kart, filmbeli horrorjelenetek bukkantak föl a sötétből. A pillanatok izgalmánál valamivel többet ígérnek az Agora helyszín felállított üres vásznai, a sziget ?képzőművészeti találkozóhelye?, itt már a második estén csak egyetlen üres felület maradt, a többit addigra megdolgozták az ide hívott fiatal képzőművészek. Kár, hogy mögötte a ?Pécs EKF infópont? magányosan áll, ember és tennivaló nélkül: kapu semmi és valami határán, a háttérben egy gyönyörű, fekete lombú fával.
