Mielőtt a több mint 100 éves felújított szegedi víztorony dicsőítésébe kezdtem volna, ellátogattam a viztorony.hu-ra és csuda dolgokat láttam. Végignéztem az összes budapesti víztorony fotóját, majd találomra több tucat vidékit, s hogy összehasonlítási alapom legyen, körülnéztem a kínai, amerikai, és európai víztornyok frontján is. Országtól és földrésztől függetlenül az egészen csúnya, funkcionálisan igénytelen megjelenéstől a sablonos típusterveken át az építészeti remekművekig terjed a sor. Az utóbbi csoportban vannak műemlékek és modern építészeti alkotások is, de bennünket most - a szegedi kapcsán - a régiek érdekelnek. Meglehetősen változatos a működési területük, jó pár még ma is részt vesz a vízellátásban, a használaton kívüliek pedig külföldön gyakran galériaként, múzeumként, szállodaként funkcionálnak.
Itthon azonban a sok szép - igaz, romlásnak indult - régi víztorony többnyire csak vár a sorsára. A "lebontani kár, felújítani költséges" hezitálása csak első hallásra negatív, mert amíg meghagyják őket, van remény megújulásukra. Apró, biztató jelek azért vannak, némelyiket vendéglátóhellyé kívánja átalakítani új tulajdonosa, s arra is van példa, hogy fantáziadús komfortosítással laknak benne. Szimpatikus a szombathelyi víztorony jövője is, amelyik megihletett két végzős építész-hallgatót: ők diplomamunkaként a torony hasznosítási terveit készítették el.
A legrégebbi külföldi építmények három, maximum négy évtizeddel előzik meg az első magyar víztornyokat, melyeket a századfordulón kezdtek építeni. Zielinski Szilárd az úttörő, nem csak azért, mert 4 víztornyot tervezett (a kőbányait, a szegedit, a margitszigetit és a szabadság-hegyit), hanem, mert ő honosította meg itthon a vasbeton-építészetet. Párizsban ismerkedett meg Francois Hennebique új technológiájával és hazatérve elsőként alkalmazta. A szegedi víztornyot egy év alatt építették meg, ami óriási teljesítmény, hiszen ekkor még nem ismerték a csúszózsaluzást, nem volt toronydaru, sem pedig előre gyártás. A 46 méter magas torony egy 1000 köbméteres medencét rejt, ami akkor nagy kapacitásúnak számított. Amikor 1904. november 26-án először töltötték fel vízzel, lezárták a Szt. István teret, s a toronyban egyedül Zielinski maradt bent, aki a medence alatt várakozott. A torony azóta is folyamatosan üzemel, a jelenlegi felújítás előtt csak egyszer, 1960-ban nyúltak hozzá, akkor is csak homlokzati felújítást végeztek. Az építészeti szerkezet ma is ép, a tavalyi nagyszabású felújítást a korrózió okozta károsodás tette szükségessé.
Szódás...
A szegedi víztoronyban a felújítás előtt is voltak kulturális programok, a nyári alternatív színházi fesztivál (MASZK) keretében például színházi plakátkiállításokat rendeztek itt. A kívül-belül megújult toronyban két ideillő állandó bemutató kapott helyet, a földszinten a "Szódavíz - Egy magyar kultuszital" című üveg- és technikatörténeti kiállítás, a hetedik szinten pedig muzeális fizikai kísérleti eszközöket bemutató gyűjtemény látható.
