A WAMP négy évvel ezelőtti indulásakor még unikumnak számított a tapintható, látható, hazavihető hazai design. A hiánypótló vállalkozás mára meghatározó városképi motívummá nőtte ki magát, és piaci trendet alapított. A trendérzékeny közönség és a feltörekvő hazai designélet képviselőinek rendszeres találkahelye, megkerülhetetlen debütálási lehetőség és karrierlépcső a designerek számára, a szakma és az igényes vásárlók zarándokhelye, amely mára a legfontosabb divatblogok számára kínál alapanyagot.

 
A WAMP négy év alatt művészeti vásárból olyan dinamikusan fejlődő design ernyőszervezetté nőtte ki magát, amely folyamatosan bővülő adatbázisában több száz tervezőt tart számon és segít a hazai és a nemzetközi színtéren történő érvényesülésben külső és belső pályázatokkal, szakmai- és társrendezvényi együttműködésekkel, külföldi Design Hét szereplésekkel Pekingtől New York-ig.
 

Az egykori elszánt alapítók idő közben boldog, pörgős anyukák lettek. Vállalkozásuk számos üzleti és design szakmai elismerésben részesült, melyekkel a vásárlóközönség mellett a szakma is az úttörő és stílusteremtő szervezet támogatása mellett tette le a voksát. Matheidesz Réka, a WAMP ügyvezetője 2009-ben az Ernst&Young Év Üzletembere különdíját nyerte el ?Merész Újító? kategóriában, 2010-ben pedig az Európai KKV hét nagykövetének választották. Mosshammer Kinga, a WAMP kreatív igazgatója a design vásár új évtizedhez igazított külső és belső megújulásának koordinációján dolgozik, miközben ? a háta mögött a Holland-Magyar és a Finn-Magyar WAMP design fesztivál sikereivel - épp magyar tervezők egy válogatott csoportja számára szervez bemutatkozási lehetőséget a Helsinki Design Héten.