Képző

Az önmagát kereső ember képmásai

Ma ünnepli 75. születésnapját Földi Péter Kossuth-, Munkácsy Mihály- és Prima Primissima díjas festő, érdemes művész, a nemzet művésze.

Szappantartóját már Benedict Cumberbatch is használja

Gyeviki Hajnal kerámiaművész ökologikus, ugyanakkor sok szempontból archaikus mesterségét meglepő könnyedséggel köti össze az adatvizualizációval is.

Függünk tőle, de uralni is akarjuk a vizet

A Capa Központ Hullámtörés című kiállítása a vízhez való kapcsolódásunkat mutatja be hat fotográfus művein keresztül.

3 + 3 olimpiai kiállítás, amelyet vétek lenne kihagyni Párizsban

A kultúra fővárosa számos sporttal kapcsolatos tárlattal várja azokat a szerencséseket, akik a helyszínen követhetik a 33. olimpiai játékokat.

A múzeumvilág lottónyereménye az Albertinában

Európa egyik legfontosabb modernista művészeti gyűjteménye, a bécsi Albertinában látható Batliner-kollekció révén a modernizmus megszületését ismerhetjük meg az impresszionizmustól Picassóig.

Elhunyt Deim Péter fotóművész

Deim Péter fotóművész 2024. augusztus 1-jén váratlanul elhunyt. A halálhírt a Ferenczy Múzeumi Centrum jelentette be Facebook-oldalán.

A plakátszaggató bevitte az utca nyelvét a múzeumokba

A világhírű Jacques Villeglé 1947 és 2021 között készült műveiből válogat a pécsi m21 Galéria: talált tárgyakból épített művei, a plakátrablás során gyűjtött darabokból komponált alkotásai, valamint társadalompolitikai betűgrafikái láthatók a termekben.

A textilművészet hazája: Szombathely

A több mint ötven éve folyamatosan megrendezett szombathelyi textilművészeti seregszemlék az évek során a kreativitás és az anyag sokszínűségének ünnepévé váltak. A látogatókat elképesztő szín-, forma- és ötletgazdagság fogadja.

Így kell fát faragni mesterfokon

Fát faragni csak alázattal, a természettel összhangban érdemes, így a végeredmény is szívet-lelket gyönyörködtető lesz. Mester és inas sorozatunk friss epizódjában a fafaragással foglalkozunk.

Olyan témákat dolgozok fel, amelyekkel szemben tehetetlennek érzem magam

Önmagukból „újjászülető” ruhák, a hajmosás mint intim rituálé, idő és tér dimenzióiból való kiszakadás Szarvas Valentin kollekcióiban.

Mi a hazafiasabb: Armani vagy a fűszoknya?

Az olimpiai megnyitókon a résztvevők azt is megmutatják, mit gondolnak országukról a designon és a divaton keresztül. Körbenéztünk a nagyvilágban, de a magyar emlékidézés sem maradt el.

Banksy szerint a biztosíték kiverése jó eszköz arra, hogy felnyíljon a szemünk

Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője végzett grafikus, aki sokat tanulmányozta Banksy művészetét. Szubjektív tárlatvezetése a The World of Banksy című kiállításon kivételesen problémaérzékeny volt.

A megbélyegzéssel nem nekem kell kezdeni valamit, hanem annak, aki megbélyegez

Galyas Denerak Dóra a divatiparból érkezett a képzőművészetbe: fotói identitáskérdéseket feszegetnek, de szólnak a social media túlkapásairól is.

André Kertész polaroidokkal állít emléket szerelmének

A Capa Központ A felejtés csele című kiállításán a fotóművész 70-es és 80-as években készült polaroid képei közül láthatunk negyvenet, amelyeket a 2021-ben New Yorkból vásárolt anyagból válogatott a tárlat kurátora, Fisli Éva.

Fotógalériát nyit a Fortepan Kőszegen

Fotógalériát nyit Kőszegen a szabad felhasználású, közösségi internetes fotóarchívum, a Fortepan. Július 25-én Lissák Tivadar képeiből nyílik tárlat.

Százhúsz év után először emelik le a Hősök tere arkangyalát

Teljes körűen restaurálják a millenniumi emlékmű ikonikus szobrát.