Kérdezz - nem felelek - A MÁSIK ORCÁDAT

Egyéb

Az Oscar-díjas dokumentumfilm-rendező első játékfilmje (az egyébként jogász végzettségű) Lestrade szokásos témájánál marad: bűnnél, bűnhődésnél és megbocsátásnál. Mint oly sokszor, ezúttal is újságcikk ihlette a forgatókönyvet: egy békés családban a kamasz fiú fog egy puskát, megöli szüleit, és rálő nővérére is - látszólag minden ok nélkül. Az oktalanságot el is fogadja a rendező: őt az érdekli, hogy a büntetés leülése után vajon milyen lehet a viszony a két testvér között.

 
Jean-Xavier de Lestrade azonban nem tudja a választ a kérdésre - ahogy a legtöbben nem is tudják, legfeljebb néhány pszichológus vagy különösen tehetséges és érzékeny rendező. Ő egyik kategóriába sem esik bele; ami a komolyabb probléma, hogy nem ismeri be kudarcát. Így kétórás filmje ezt a nemtudást próbálja cicomázni, kibontani - kevés sikerrel. A filmre jellemző, hogy a fesztiválra meghívott rendező a rendelkezésére álló húsz percben sokkal többet mond el témájáról, mint amennyi a filmben valóban szerepel (a saját filmjét értelmező, bizonyítványát magyarázó rendező mindenkor antipatikus képét árnyalja, hogy Lestrade csak kérdésekre válaszolt).
 
Adott Julien, egy motiválatlan gyilkos, tizenhárom év börtön után jó útra térve - és itt az első leküzdetlen feladat: mint megtudjuk, a fiú sosem járt a "rossz úton", hogy miért ragadott fegyvert, saját maga számára is rejtély, s az is marad már mindörökké. A tisztességesből tisztességessé váló férfi karaktere Robinson Stévenin megformálásában nélkülözi a múltat: ugyanilyen lenne a bolti tolvajlásért, autólopásért vagy garázdaságért megbüntetett és "megtért" figura is, a mind közül a legsúlyosabb bűn nem mutatja nyomát sem a felszínen, sem a nemigen megmutatkozó mélyben. Az űrt a rendező tulajdonság-turmixszal próbálja kitölteni: Julien hol melegszívű, szerető testvér, hol motorozás közben csukott szemmel napfényfürdőző hippi, hol dührohamokra hajlamos idegbeteg, hol pedig komplexusokra és rémálmokra panaszkodó fiatalember. Testvére szintén egy két lábon járó kérdőjel: magyarázat nélkül lett aranyos kislányból a helyi diszkó első számú kurvája; az egyik percben szeretetreméltó testvér, a másikban az egész világra haragos fúria.
 
A kidolgozatlanság, avagy a túl sok, egymástól független ötlet egybekeverése mit sem mérséklődik a két testvér találkozása után: előbb félelem, majd harag, végül megbocsátás jellemzi kapcsolatukat - amit a lány megerőszakolása és öngyilkossági kísérlete foglal keretbe. Egy kicsi mindenből, ami az embernek az adott helyzetről eszébe juthat, s ami egymás mellé téve legfeljebb laza asszociációs láncnak, s nem egy lélektanilag indokolt fejlődéstörténetnek tűnik. A lagymatag színészi játék, a minden ötletességtől, egyediségtől mentes megvalósítás és a sokszor értelemzavaró álmok, képzelgések mindemellett biztosítják, hogy egy hónap múlva gyakorlatilag egyetlen kockára se emlékezzünk a filmből.