Keresés
A szeretet ereje a dévai közösségben tapintható volt – Déván búcsúzott a III. Irodalmi Karaván
Utolsó állomására, Dévára érkezett a III. Irodalmi Karaván november 5-én, ahol először Böjte Csaba gyermekotthonát, a dévai Szent Ferenc Alapítványt kereste fel a Petőfi Kulturális Ügynökség stábja és vendégei, Juhász Anna, Földes László Hobo, valamint a csapathoz frissen csatlakozott Csender Levente erdélyi író.
Beszédes arcok – Kleb Attila fotói
Kleb Attila fotói a Closer kiállításon olyan közel visznek minket a sztárokhoz, amilyen közel még sosem mehettünk.
Argentin zománcművész Kecskeméten
Hogyan lehet a fehérből sárga, zöld, kék? Hosszú évek kellettek az argentin Marcelo Bessinek ahhoz, hogy ezeket a transzformációkat kitapasztalja. Madridból érkezett a Kecskeméti Alkotóházba azért, hogy ezt a technikát átadja. A hazai tradíciókat fel kell ugyanis eleveníteni: hiába készült tűzzománcolással a Szent Korona, ha 1945 után szinte teljesen mellőzték ezt a technikát itthon.
Visszatértek a Seuso-kincsek
Titkos tárgyalások sorozatának köszönhetően érkezett haza a Seuso-kincsekből hét, az összesen tizennégy tárgyból álló leletegyüttesből pedig hat darab látható október 4-től a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. Az étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edények az 1980-as évektől izgatják a közvéleményt: miután megtaláltak azokat a Fejér megyei Polgárdi környékén, kalandos utat jártak be.
A szegénység gazdagsága
A szegénység gazdagsága – Lengyelország és Magyarország középkori női szentjei címmel nyílik kiállítás július 18-án Krakkóban a Lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretében. A tárlat helyszíne a város szívében, az Érseki Palota közvetlen szomszédságában található Ferences templom és kolostor kerengője.
Mozart Planet: ingyenes koncertsorozatot indít a Concerto Budapest
Mozart Planet címmel rendez koncertsorozatot Mozart műveiből a Concerto Budapest zenekar augusztus 11. és 14. között, csütörtöktől vasárnapig nyolc balatoni helyszínen, Balatonalmádiban, Balatonföldváron, Balatonkeresztúron, Balatonszemesen, Hévízen, Keszthelyen, Révfülöpön, valamint Vászolyon.