Keresés
December 19-én történt
Ma ünnepli születésnapját Csányi Sándor Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, akit egyebek mellett olyan népszerű filmekben láthattunk, mint a Kontroll, a Kaméleon, a Poligamy, a Coming Out, a Rokonok, valamint a Szabadság, szerelem.
Gobbi Hilda nagyvonalú anyagi felajánlásából született az egyik legfontosabb színházi szakmai díj
Gombos Judit, Urbanovits Krisztina, Gados Béla, Sirkó László Aase-díjat kapott, Horváth János Antalé a Prológ díj, Szinai Eszteré a Bálint Lajos-vándorgyűrű.
Dupla lemez 43 év zenéivel
Megjelent Zsoldos Béla Prémium című dupla CD-je. Az első korong a muzsikus Müpa-koncertjének felvétele, a másikon válogatott kompozíciók hallhatók.
Egy sárga, mosolygós fejjel minden csúfságot le lehet takarni
A Pop&Roll új kiállításán bemutatott művek a fogyasztói kultúra visszásságára mutatnak rá.
Október 11-én történt
1908-ban ezen a napon nyílt meg a szombathelyi Savaria Múzeum, az egyik legnagyobb és legrégebbi múltra visszatekintő vidéki kiállítóhely. Az intézmény nagyszámú római kori leletet mondhat magáénak, régészeti, néprajzi, történeti és természettudományi gyűjteményeiben pedig mintegy félmillió tárgyat őriznek.
Október 9-én történt
1940-ben ezen a napon született John Lennon angol zenész, a Beatles együttes tagja, a rockzene történetének egyik legnagyobb hatású személyisége, aki nemcsak zenéjével, hanem politikai szerepvállalásával is milliókra hatott.
Október 2-án történt
1869-ben ezen a napon született Mahátma Gandhi indiai politikus, szellemi vezető, akinek neve az erőszakmentes, polgári ellenállás jelképévé vált. Ezt a napot 2007 óta az erőszakmentesség világnapjaként ünnepeljük.
Elhunyt Kris Kristofferson amerikai énekes-dalszerző
A countryzene meghatározó alakja 88 éves volt. Elképesztő figura volt, mikor néhány számát meg akarta mutatni Johnny Cashnek, helikopterrel leszállt az udvarára, majd kikászálódott egy sörrel és egy kazettával a kezében.
Egy német rockbanda a felelős a nagy francia babyboomért
Negyvenéves a rock and roll egyik legnagyobb hatású albuma, a Scorpions Love At First Stingje, rajta egy messze fénylő bolygóközi balladával.
Halász Rita Mély levegője a színpadon még fojtogatóbb
A sikerkönyvet most monodrámaként állították színpadra, amelyben a néző együtt hörög, szenved, majd lélegez fel Pálos Hannával.
Szeptember 21-én történt
„Nem is volt kérdés számomra, hogy színész legyek-e” – nyilatkozta a Kultúra.hu-nak egy korábbi interjúban Szirtes Ági, aki ma ünnepli születésnapját. A színésznő édesapja, Szirtes Ádám nyomdokaiba lépett, lánya, Pálmai Anna pedig viszi tovább a hivatást.
Nem engedte, hogy szobrot állítsanak neki: Sophia Loren 90
Nápoly igazi aranya, a „filmvilág egyik legnagyobb kincse”, Sophia Loren szeptember 20-án tölti be kilencvenedik életévét.
Nem bújhatsz el a világ elől, mert a buszsofőr úgyis megtalál
Kuka utas, vésd az eszedbe, hogy megjelent a Garázsmenet, Hegyi Zoltán buszozós könyve, a Garázsmenet.
Augusztus 17-én történt
Róna Viktor Kossuth-díjas balettművész 1936-ban ezen a napon született. Példátlanul sikeres pályafutásához önsanyargatás, kivételes akaraterő és a Rudolf Nurejevvell való véletlen találkozás is hozzájárult.
A Gallagher tesók közt dúló gyűlölet erősebb a rock and rollnál
Liam Gallagher különböző listák alapján volt már a világ legbunkóbb és a poptörténet legnagyobb színpadi előadója is. A kettő persze nem zárja ki egymást!
A múzeumvilág lottónyereménye az Albertinában
Európa egyik legfontosabb modernista művészeti gyűjteménye, a bécsi Albertinában látható Batliner-kollekció révén a modernizmus megszületését ismerhetjük meg az impresszionizmustól Picassóig.
Ezért áll meg minden augusztus elsején egy percre Lengyelország
Nyolcvan éve, 1944. augusztus 1-jén robbantott ki fegyveres felkelést Varsóban a földalatti ellenállás a megszálló németek ellen. A közelben álló Vörös Hadsereg nem sietett a felkelők segítségére, így a húszezer katona és kétszázezer civil életét követelő küzdelem két hónap után elbukott.
Július 31-én történt
1935-ben ezen a napon született Antal Imre. Zongoraművésznek készült, zeneakadémistaként tanította a nyolcéves Presser Gábort. Számos nemzetközi zongoraversenyt megnyert, karrierját azonban kettétörte egy gyógyíthatatlan ízületi betegség. A Magyar Televízióhoz került, a képernyő pedig országos ismertséget hozott neki. Megannyi vetélkedőt és tehetségkutatót vezetett. Legnézettebb műsora valószínűleg az 1980-ban indult Szeszélyes évszakok volt, de több filmszerepet is játszott. 2008. április 15-én hunyt el.
Július 30-án történt
1899-ben ezen a napon rendezték az első nyilvános hazai vízilabda-mérkőzést Siófokon. A Magyar Úszó Egylet úszóiból összeállított két csapat 1:1-es döntetlent játszott. A vízilabda először 1900-ban, Párizsban szerepelt sportágként a nyári olimpiai játékokon, a magyar válogatott 1912 óta 24 alkalommal vett részt, kilencszer (1932, 1936, 1952, 1956, 1964, 1976, 2000, 2004, 2008) lett aranyérmes. 2000 óta a szerepel a programban a női vízilabda is.