Keresés
November 25-én történt
„Annyi gond, baj, bánat és szörnyűség vesz körül minket, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni” – vallotta az 1929. november 25-én született – és 2015-ben elhunyt – Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus- és festőművész, Gross Arnold, aki részletgazdag rézkarcaival vált népszerűvé, és akinek képeit csodálatos, gyermeki mesevilág jellemzi.
Hírmozaik – november 27.
Már lehet jelentkezni a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre, kiderült, hová kerültek idén az Év Családbarát Emlékhelye díjak és az is, kik voltak az év legsikeresebb szerzői – napi hírválogatásunk.
December 6-án történt
„Ha mindig jó a jelen, akkor jó a múlt és a jövő is. Ezért nem engedem a jelent elrontani, mindig harcolok, hogy a pillanatnyi állapot rendben legyen” – fogalmazta a boldogságról a 2021. december 6-án elhunyt Kossuth-díjas rockénekes, Kóbor János. Az Omega együttes frontemberének nevéhez olyan korszakos slágerek előadása fűződik, mint a Léna, a Régi csibészek, a Petróleumlámpa, a Tízezer lépés, a Csillagok útján, a Gyöngyhajú lány, az Ezüst eső és a Ballada a fegyverkovács fiáról.
Örökölt karácsony – Romani Design Fashion Art kiállítás
A Romani Design a világ első roma divatstúdiója. Az alapító tervezők, Varga Erika és Helena a művészet, a divat, a design és a zene eszközével dolgoznak a roma közösségek presztízsépítésén a hazai és nemzetközi művészeti szektor magasan jegyzett szereplőjeként.
December 5-én történt
„A színház a világ csodája, mert a színész kapcsolatban van a közönséggel. A film másként egy csoda, ott a néző közé beáll a kamera és az operatőr szeme” – fogalmazta a 2020. december 5-én elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Pécsi Ildikó, akit többek között Az aranyember, a Hattyúdal, az Indul a bakterház, a Nem várok holnapig és a Veri az ördög a feleségét című filmekben láthattunk.
Elhunyt Kemenes Fanni jelmeztervező
Életének 94. évében elhunyt Kemenes Fanni Jászai Mari-díjas, kétszeres Erzsébet-díjas, érdemes művész jelmeztervező.
December 3-án történt
„A televízió nem egyszerűen egy médium, hanem a televízió nagyon sok embernek pszichológiailag fontos. Nem a tartalom, ami benne megy, hanem a tény, hogy ott van a világ” – fogalmazta a ma ötvennegyedik születésnapját ünneplő Till Attila, akit többek között a Big Brother, Propaganda, A Nagy Duett, a Megasztár, a Sztárban Sztár és a Sztárral szemben című műsor vezetőjeként, illetve a Pánik és a Tiszta szívvel című film rendezőjeként ismert meg az ország.
November 26-án történt
„Mindaz, ami érték bennem, amire büszke vagyok, amitől bármennyire is érdekes vagyok, az leginkább annak köszönhető, hogy megcsillan bennem Isten” – fogalmazta a ma ötvenharmadik születésnapját ünneplő színész, énekes, táncművész és koreográfus, Pásztor Anna, az Anna and the Barbies zenekar karizmatikus kisugárzású frontembere.
November 30-án történt
„A nyelv nem más, mint egy olyan dialektus, amelynek határőrsége, rendőrsége, hadserege van. Az élet is egy idegen nyelv, amit mi mindannyian különböző akcentussal és rosszul beszélünk” – fogalmazta a ma hetvenhatodik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas író, műfordító, Temesi Ferenc, aki az 1986–87-ben megjelent kétkötetes Por című művével létrehozta a „szótárregény” műfaját Magyarországon.
December 12-én történt
„A téridő, a test és a lélek létezésének e kényszerű dimenziója, csupán a szellem mozgásszerkezetének leképezése. Labirintus, amiben bolyongani érdemes és kell” – állapította meg a ma hetvennegyedik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas költő, filmrendező, rockénekes, Müller Péter Sziámi, akit többek között az URH, a Kontroll Csoport, a Sziámi és a Müller Péter Sziámi AndFriends frontembereként, a Baltazár Színház színészeként, a Sziget Fesztivál egyik alapítójaként, illetve számtalan dal és vers szerzőjeként ismerhetünk.
November 27-én történt
Ma ünnepli harmincharmadik születésnapját Jámbor Nándor színművész, aki a Kaposvári Egyetemen tanult színészmesterséget, majd többek között a Thália Színház és szombathelyi Weöres Sándor Színház darabjaiban, illetve a Veszettek című filmben és a Legyetek szeretettel című televíziós sorozatban láthatta a nagyközönség.
Mindez világ örvendezzék - Bognár Szilvia és Szalóki Ági adventi koncertje
Hangolódjunk együtt a karácsonyra december 11-én a Szent László Házban!
December 7-én történt
Ma ünnepli hetvennegyedik születésnapját Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek hitvallása szerint minden elénekelt mű az élet megnyilvánulásának lehetőségeit és annak erejét sugározza. A megszólaltatás ugyanúgy hat a művészre, mint a hallgatóra, és végtelen folyamatban, egymásra hatásban a mindenséget szólítja meg, oda ad hírt az élet minőségéről.
December 19-én történt
„Mindig vannak hívei annak, hogy a gyerekeknek gyönyörű rajzokat kell készíteni, részletgazdag, tökéletes alkotásokat, hogy nézegessék, hogy fejlődjenek. Megint másik társaság – én vagyok a másik társaság – azt mondja, hogy a gyerekeknek sokszor a jelek is elégségesek, mert olyan érzékeny a belső látásuk, hogy nem szükséges kicikornyázni, pontosan tudják, hogy miről van szó” – fogalmazta a ma nyolcvannyolcadik születésnapját ünneplő, főként mesekönyveiről és gyermekregényeiről ismert József Attila-díjas író, grafikus, Marék Veronika.
Hírmozaik ‒ november 28.
NobelMobil indul a Nobel-díj átadásakor, ünnepek a Bábszínházban, új kötet látott napvilágot a hollywoodi magyarokról, rangos elismerés a Néprajzi Múzeumnak, vígjáték a Pesti Színházban – napi hírválogatásunk.
Hírmozaik – december 7.
Egy héten át ünnepli Nobel-díjas szülöttjét, Krasznahorkai Lászlót Gyula városa, császári és királyi ékszereket állítottak ki Gödöllőn és ismét jégbe fagyasztják a cirkuszt a Recirquel művészei – hírösszefoglalónk.
A könyvek, amik vagyok: Müller Péter
Müller Péter mesél a hozzá legközelebb álló alkotókról és a műveik rá gyakorolt hatásáról.
Adynak eposzban állított emléket, és Bartók Cantata profanája is megihlette
Tíz éve, 2015. december 2-án hunyt el Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, szerkesztő, a nemzet művésze.
Nobel-hetet szerveznek Krasznahorkai László tiszteletére Gyulán
December 6. és 12. között programsorozattal tiszteleg a gyulai születésű Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díja előtt Gyula városa – jelentették be november 25-i sajtótájékoztatójukon a szervezők.
December 21-én történt
„Ha olyan dalokat írok és énekelek, amit mindenki ért, mindenki befogad, úgy érzem, segíthetem az emberek együttélését, megértését. Mint a főzőkanál a fazékban, én az élet jó ízeit szeretném úgy kikeverni, hogy egyenletes, tiszta ízharmónia jöhessen létre” – fogalmazta a ma hetvenkilencedik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas rockzenész-dalszerző, Demjén Ferenc, akinek olyan slágerek fűződnek a nevéhez szerzőként és/vagy előadóként, mint a Sajtból van a hold, az Iskolatáska, a Jégszív, a Gyertyák és a Várj, míg felkel majd a nap.