Keresés
Zorro és Keresztapa a szentendrei Skanzenben
Július 5-től augusztus 23-ig minden szombat este meghosszabbított nyitvatartással, 20 óráig várják a látogatókat a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ahol az esti programok között történelmi előadások, tematikus séták, koncertek, filmvetítések és kiállítások is szerepelnek.
53 perc kell ahhoz, hogy elhagyjuk a valóságot
Az autóversenyzés és a rock and roll hasonlít egymáshoz: nem lepődtünk meg, hogy Brad Pitt F1 című filmjéhez energikus soundtracket, az F1 The Albumot rendelték hozzá.
Pataki Viktor kapta a Tokaji Írótábor díját
Mellette – a teljesség igénye nélkül – Alexa Károlyt, Bán Jánost és Gáspár Ferencet is kitüntették.
Biciklivel indult, mentőkocsival folytatódott
Ha augusztus 20., akkor Debreceni Virágkarnevál. 1966 óta minden évben, ez alkalommal is végigvonulnak a virágkocsik Debrecen utcáin.
Sorrentinóval kezdődik a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál
Paolo Sorrentino La Grazia című filmjének vetítésével nyílik meg a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, a programban magyar alkotások is szerepelnek.
Tizennégy színházi produkció érkezik a nappaliba
Szeptember 19-én ismét elindul az ötödik eSzínház Fesztivál, ahol a magyar színházi élet kiemelkedő előadásai szeptember 28-ig egy kattintással bárhonnan elérhetők az online térben.
A súlyosabb vádpontokban felmentették Sean „Diddy” Combs rappert
Ötből két vádpontban találta bűnösnek az esküdtszék Sean „Diddy” Combs ismert rappert és producert a szexuális erőszak és visszaélések miatt ellene indult büntetőperben az ügyben illetékes New York-i törvényszéken.
Az Úristennek van humora, de a fekete kenyeret akkor sem feledjük
Az emlékezet helye, holott az eseménysort, amelynek emléket állít, inkább elfelejtenénk. A Málenkij Robot Emlékhelyen jártunk.
Kell neki egy új állás, így megöli a vetélytársait
Park Chan-wook új filmje fantasztikusan elborult mozi egy idilli életű átlagemberről, aki új állásra jelentkezve egyenként kinyírja a konkurenciát. Főszereplőjével, Lee Byung-hunnal beszélgettünk Velencében.
Neonba borította és lement hídba Charli XCX a Sziget első napján
Hivatalosan is elstartolt a 31. Sziget fesztivál, mi pedig fűben ültünk az Aurevoir.-ral, csápoltunk a Papa Roach-ra, majd ugráltunk a neonsárga fényben Charli XCX legnagyobb slágerére. Képes beszámoló.
Kapu Tibor: Egy csoda részese vagyok
Isteni élmény volt részese lenni a Grace űrhajó felbocsátásának, és az azóta eltelt valamennyi nap egy csoda, beleértve azt is, amikor először megpillantottuk a Földet – mondta Kapu Tibor magyar kutató űrhajós, aki pénteken a Nemzetközi Űrállomásról élőben válaszolt a sajtó kérdéseire.
Taylor Swift mozikban ünnepel
Az énekesnő október 3-án megjelenő új albumához kapcsolódó mozis eseménysorozatot jelentett be, hatalmas rá az érdeklődés.
Rengeteg jó állapotú műkincset hoztak a felszínre Egyiptomban
Egy Alexandria közelében elsüllyedt kétezer éves város romjait – épületeket, sírokat, medencéket, halastavakat és egy ókori kikötőt – mutatták be Egyiptomban.
Mi a csudáért készít miniatűr tárgyakat az ember?
Játéknak? Dísztárgynak? Hogy ügyességét bizonyítsa? Hatalmas érdekességek pici tárgyakról: bútorokról, könyvekről, konyhai eszközökről és dísztárgyakról.
Petőfi volt az eszményképe, ám hiányzott belőle a forradalmiság
Ötven éve, 1975. július 7-én hunyt el Simon István Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista.
„Zseniális színész volt” – búcsúzik a filmvilág Terence Stamptől
Bár filmjeiben gyakran játszott gonosz főhősöket az augusztus 17-én, nyolcvanhét évesen elhunyt brit színész, Terence Stamp, színészként kedves, vicces és inspiráló volt vele dolgozni – legalábbis ez derül ki az egykori pályatársak, kollégák búcsúüzeneteiből.
Hat kevésbé ismert tény Andersenről
Dánia nemzeti kincsének a nyomorúságos kezdet után szakmailag és anyagilag sikeres, magánéletileg viszont tragikus sors jutott. 150 éve hunyt el.
A múzeum már nem az, ami évtizedekkel korábban volt
Nincs olyan, hogy valaki már mindent tud és ismer egy adott élőlénycsoporton belül.
Bartók-fesztivállal nyitja az évadot a Concerto Budapest
Nagyszabású fesztivállal indul a Concerto Budapest következő évada a BMC-ben és a Zeneakadémián: a szeptember 26. és 28. között megrendezendő programsorozat keretében a zenekar a Magyar Kincsek Ünnepét a zeneszerző halálának 80. évfordulója alkalmából Bartók Bélának szenteli.
Telefonnal készült videókat is várnak a 9. Magyar Klipszemlére
Szeptember 12-ig várják a nevezéseket a 9. Magyar Klipszemlére. A fesztiválra 2024. augusztus 30. után megjelent klippel lehet nevezni, a friss munkák pedig a rendezvényen is bemutathatók. A versenyprogram vetítése és a díjátadó november 6-án lesz az Akvárium Klubban.