Keretjáték ? OPERATION: ORFEO

A Hotel Pro Forma a dán színházi világ különleges alakulata, melynek produkcióit az olykor szélsőségesen rendhagyó térhasználat általában jellemzi. Nem csoda ez annak tudatában, hogy két vezetője messziről érkezett a színpadművészetek terepére. Az 1980-as években Budapesten is élő és alkotó Kirsten Dehlholm ? az előadás rendezője ? a vizuális művészetek irányából közelített, míg Ralf Richart Str?bech építész. Az együttes a legkülönbözőbb épített, vetített színtereken lép fel. Színpaduk olykor csarnoknyi hosszú, alig egyméteres pást egy egyetemi aulában, máskor múzeumi csarnok, vagy szédítő magasból, távoli felülnézetből szemlélhető sávok sora. Kirsten Dehlholm színházát magyar közönség nem most láthatta először: 1986-ban (a Hotel Pro Forma megalapítását egy évvel követően), tizennégy, zömmel magyar közreműködővel (köztük Gerlóczy Sári, Méhes Lóránt, Szilágyi Lenke, Szirtes János és Vető János), az Almássy Téri Szabadidőközpontban mutatta be Terra Australis Incognita I című, Leise Dich Abrahamsennel közös munkáját.

Az Operation: Orfeo hazai bemutatóját messze megelőzte a híre, pontosabban a képe: a káprázatos felvétel, melyen tizenhárom, koronát viselő, fekvő alak, s egyetlen, álló társuk látható a pompásan világított lépcsősoron. Az Orpheusz és Eurüdiké mitológiai történetét a zenei átiratot is jegyző Bo Holten, illetve John Cage és Christoph Willibald Gluck műveire, a kortárs dán költő, író Ib Michael (több nyelven énekelt) szövegére feldolgozó munka elsősorban valóban látványvilágával ragad meg.

A hatalmas, fehér ?paszpartu? keretezte, az első tételben alig derengő lépcsősorból drámai szépségű fénytechnika hozza ki a maximumot: a súrló és résfényekben, élőre és élettelenre vetülő, sűrű fénysávokban fürdőző, a keretbe metszett végtelen érzetét keltő meredek játszó-felszín, s a tizennégy alak látványa olykor egészen rendkívüli. A Lett Rádió Kórusának énekesei és Lisbeth Sonne Andersen táncosnő mértanias látványa, összképe, nem evilági mozgása szokatlan és megkapó. A (szó szerinti) mozgáskórus hol a statikus nyugalom, hol az organikus (a szövegben is megidézett) vízmélyi világ sajátos törvényű, áradó mozgását idézi. A hirtelen szétrebbenő, csillogva irányt változtató halraj, a milliónyi egyedből álló, de egyetlen testnek látszó, pikkelyes hadsereg képét idézik az alakok testén végigfutó, apró mozdulatok, s a váratlan, villanásnyi időre összeálló sorok, halmazok.

Ib Michael kivetítve, magyarul is olvasható (a lett kórus által dánul énekelt) szövege ellenpontoz, sőt, gyakorta ellenhat: a zabolátlanul áradó textus szerzőjének stílusát ?mágikus realistaként? határozzák meg. A bizarr, nehezen követhető, vizionárius szilánkok némelyikének dagályossága, a túltömött képek sokasága olykor már nevetésre ingerel. Az ember, védekezésképp megpróbálja elkerülni tekintetével a vetítővásznat, de nem túl sikeresen. Formátlan ólomüvegablakokról, süllyedő zongorákról, csontlisztről olvasunk riadtan.

A lépcsősorokon zajló játék tempójában a japán butót idézi: a látványos képekbe rendeződő csoportozat bűvös képei újra és újra magukkal rántanak. Eleven sakkfigurák (csupa király meg királynő), testekből írott, kalligráf jelek, tengelyek, átlók állnak össze, majd szóródnak szét a meredek lépcsősoron. A színlap színpadi műként és rituáléként határozza meg a Hotel Pro Forma Orpheusz és Eurüdiké története ihlette művét. A ?címszereplőket? nem látjuk, az egyetlen táncoson kívül nem szakad ki az egy, a kettő a tömegből. A látványos, a mű születési idejét (ősbemutató: 1993, Aarhus) megidéző, füstre írott lézerhullámmal lezáruló előadás szokatlan, keretes térbe rajzolja a megrendítő, mitikus történet sajátos fantomképét.