Kérgekkel táplálkozhatott az Australopithecus sediba
2008-ban egy paleontológus 9 éves fia bukkant rá egy fiatalkorú férfi ősi maradványaira a fosszíliákban gazdag johannesburgi Malapa barlangjában. A fiatal régészpalánta tudtán kívül fedezte fel az új faj első ismert példányát, melyet a kutatók Australopithecus sediba névre kereszteltek. Meglepő módon a kihalt ősemberben keveredtek a primitív és az emberi vonások, ami arra utal, hogy átmenetet jelentett a majomszerű Australopithecus és a Homo-nemzettség között.
A kutatók úgy vélik, hogy a körülbelül két millió évvel ezelőtt élt Australopithecus sediba még kiemelkedően jól tudott fára mászni, azonban már a szilárd talajon is megállta a helyét. Felfedezése óta a szakértők igyekeztek minél többet megtudni a titokzatos emberi ősről, akiben ? néhány régész szerint ? a hiányzó láncszemet tisztelhetjük. Nemrégiben a kutatók arra vállalkoztak, hogy fényt derítsenek az ősember leginkább meghatározó tulajdonságára: az étrendjére. Arról számolnak be, hogy annak ellenére, hogy fejlett homloklebennyel és kifinomult kéztechnikával rendelkezett az ős, olyan rágcsálnivalókat fogyasztott, amelyet kevés mai ember tudna megemészteni.
Az Australopithecus sediba táplálkozási szokásainak rekonstruálásához a nemzetközi kutatócsapat a malapai leletből származó fogakat tanulmányozta. Először is a fogzománcban található szénizotópokat elemezték, amely magán viseli az egyén egész életének étkezési szokásait. Ezt követően a fogak mikroszkopikus elhasználódását és kopását vizsgálták meg, amely szintén tulajdonosa élelmiszerválasztásának jegyeit hordozza magán. Végül a phytoliths néven ismert apró növényi részecskék által előidézett fogkövesedés mértékét elemezték.
A lépcsőfokok végigjárása után a kutatók megállapították, hogy az Australopithecus sediba valószínűleg gyümölcsöket, leveleket, fákat és kérget evett, ugyanúgy, mint a mai afrikai csimpánzok. ? Úgy véljük, hogy ez a faj szinte kizárólag zárt, erdei élőhelyekből származó ételeket ehetett ? magyarázta Amanda Henry, a lipcsei Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársa. Megjegyezte, a tanulmány nem zárja ki, hogy a frissen felfedezett faj húsokat is fogyaszthatott.
Ezek az eredmények azért is meglepőek, mert az összes eddig ismert afrikai ősünk ? beleértve a korábbi Australopithecust és a Homo faj első képviselőit ? a sokkal könnyedebb szavannai fűfélékkel táplálkozott, ahogyan a körülöttük élő többi állat is. Azonban ez a faj is élhetett füves környezetben, viszont a szavannai csimpánzoknak általában rengeteget kellett utazniuk, hogy mindennap elegendő élelmiszerhez jussanak, sokkal tovább, mint az erdős környezetben élő társaiknak. ? Azonban az is elképzelhető, hogy az Australopithecus sedibának is nagy távolságokat kellett bejárnia az élelemért, erre még nincs közvetlen adatunk ? mondta Henry.