A kert és a hegy a távolság jegyében tartozik össze, ahogyan a Távolság tizenhét szótagjában olvassuk: ?messze a hegycsúcs / árnyékot vet a kertre / s itt is hideg lesz?. Markó Béla ebben a kötetében a távolok, távolságok, fesztávok, távlatok költője. Minden versbeli elem, összetevő, élmény az egymáshoz hajló vagy egymástól elágazó viszonylatokban kel életre, a távolság-közelség, megfelelés-eltérés által hasonlítódik. Ennek az elrendezésnek a legbiztosabb, ősi és természeti szabályozója az öt/hét/öt szótagból szerveződő versforma, a haiku eredeti japán változatában is oly meghatározó évszak-forgás. Az Út a hegyek közt lapjain a négy ciklusból a Kívánság sorakoztatja a tavasz verseit, az Együtt a nyár haikuit, a Készenlét az őszi költeményeket, a Megváltás a tél líráját.
Markó a kortárs magyar költészet legelszántabb és legtermékenyebb szonettköltője; legalábbis egyike azoknak, akik felesküdtek a szonettre és következetesen művelik. Ugyancsak a Bookart Kiadónál a közelmúltban szonettkönyve is megjelent, s a Tulajdonképpen minden lapjain sokszor esik szó a haikuk kertjének föltételezhető mintájáról, mitikus lényegéről: ?Noé bárkája ez a kert nekünk?? Az ünnepi könyvhéten nemrég egy még újabb kötettel (Visszabontás) magukról hírt adó szonettek mellett hajtott ki a haiku-műfaj Markónál. A két forma meglehetősen eltérő története, jellege, kicsengése ellenére nem titok sem a költők, sem a verstan értői előtt, hogy a kétféle: az ázsiai és az európai gyökérzet ellenére a lombozat néha mintha összeborulna. Elég utalni Babics Imre egy régebbi sorozatára, melyben a haikuk ?árnyéka? tizenegy sorosra nőtt, azaz a teljes mű szonett terjedelmet öltött.
Az Út a hegyek közt nem teljesen egyenletes színvonalú, de arányos és a maga diktálta szabályokat következetesen betartó kötet. A 99-es szám logikájából és grafikai képéből ? más premisszákból, így eleve a kertből is ? levezethető, hogy a kör- és gömbképzet mint teljességsugallat sűrűn tűnjön elő. Például a nap teljhatalmában, a sokszor ismétlődő, ?japános? cseresznyemotívumban, az óra járásában, a gumilabda zuhanásában, a gördülés-víziókban. Az évszakok körbe érnek; ?körbe ér? az évszakok karolta világ, egyéni lét. Néhány szép bizonyíték: ?a nap legurul / lassan félredől az ég / s az éjbe csúszik? (Nehezék); ?nagy napküllőkről / apró barackpihékre / fordul át a nyár? (Óraszerkezet); ?fénylik az alma / hangya jár körbe rajta / Kis Herceg ő is? (Nyári bolygó). A haikuk mindig kisbetűkkel kezdődnek, éreztetve: mindegyik csupán rész a nagy egészben. Nem újraindul versenként a történet, hanem variálódik, érik. S valóban egy mélyebb rend(szer) működik a haikuk mögött. Ez az egy, egység, egész-ség, egyetlenség prózai szavakba szükségképp nem foglalható, s noha bölcseleti delejű, inkább érzékiessége bizonyos. ?talán befelé / és bennebb és legbelül / de az van ott is? ? összegzi talányos-tisztán a Küldetés. Az ellentétezés és a fokozás a leggyakoribb gondolati-nyelvi alakzatok (nemegyszer bújtatottan), a (magyar) haikuban jobbára disszonáns rím véletlenül sem igen tünedezik fel, viszont erősek az alliterációk, az ismétlésességükben is a kihagyásosságra visszautaló struktúrák: ?hó hull a hóra / nyugszik a kéz a kézben / fény gyűl a fényre? (Kettőzés).
Bár a haiku igen alkalmas a látszólag személytelen beszéd érvényesítésére, valamint a kifelé és befelé egyszerre figyelő csiszolt magánbeszéd képszerű, vállaltan szűk koloritú megjelenítésére, Markó Béla inkább ? és a fentiekkel együtt ? a pár-beszéd nyelvét választotta. Az erotikus haikuktól nyomatékosítva egy szerelmi történet, szerelmi vallomás tanújelei olvashatók ki a sorozatból (mely ezzel a vonással is rokonul a Tulajdonképpen minden szonettjeihez). Az egyes szám második személyű intonálás ebbe a narratívába kapcsol például a Nézlek esetében: ?tűsarokkal állsz / roncsolt szilvalevélen / Krisztus tenyerén? ? bár e három sor arra is figyelmeztet: Markó haikui nem minden esetben építik fel magukat a kívánatos szervességgel. A szerelmi szál annál hitelesebb verse az Ellentét: ?mint a víz egyre / morzsolsz engem s mint a part / folyton ölellek?. Ősi mintázat és újszerű kidolgozás itt előnyösen találkozik a kötet szövetébe illeszkedve.
A részletkérdések sem lennének érdektelenek, köztük a haiku-alakzatot reflektáló vers, az Ars poetica problematikussága, vagy Láng Orsolya egyik-másik műhöz csatolt illusztrációinak óhatatlan epikussága, öntörvényű-elütő zárkózott bőbeszédűsége. Kovács András Ferenc (aki poétaként évekig a haiku világába vonult vissza) az általa szerkesztett könyvhöz a hátsó borítóra haikufürt-ajánlást is írt, pontosan észlelve és méltatva Markó Béla haiku-kertjének univerzalitását.
