Kertről a kertben

A szentendrei Artkert fesztiválon a művészet szinte minden ága helyet kapott, így az irodalom is: egy beszélgetés erejéig beköltözött a művésztelepre. A kert költészetté emelése előadáson Farkas Wellmann Éva költő, Novák Zsüliett író, valamint Király Farkas költő, író beszélgetett Mirtse Zsuzsa művészeti tanácsadóval mindennapjaikról, munkásságukról, „belső és külső” kertekről.

Aligha lehetett volna egy ilyen program számára ideálisabb helyszínt találni, mint a Régi Szentendrei Művésztelep. Ha bárki számára nehézkes lenne belehelyezkedni a témaként kijelölt kerti világba, ebben a környezetben egy pillanat alatt sikerülhet. A MANK által létrehozott alkotói bázison aligha kell hosszasan keresgélnünk a művészet és a kert kapcsolatát, így már az előadás elején könnyű volt átszellemülni egy kicsit, amit aztán a megszólaló alkotók csak tovább mélyítettek az érdeklődőkben.

Elsőként mindenki elmondta, mit jelent számára a kert, mik a legkorábbi emlékei erről a motívummá nőtt helyszínről. Novák Zsüliettől megtudhattuk, hogy mezőtúri lányként eleinte a kert az ott végzett munkával fonódott össze benne, így gyerekkorában nem egészen jószívvel gondolt rá, ám ez mára természetesen megváltozott: az akkor a szegénységgel azonosított kerti munkálkodás mára ezerszer inkább jelent számára gazdagságot.

Farkas Wellmann Éva egy nemrég írt szövegének részletével válaszolt erre a kérdésre, melyből kiderül, hogy számára a kert szinte magát a gyermekkorából idilliként megőrzött otthont jelenti:

„Szülőföld, otthon. Majdhogynem rokon értelmű szavak; mégis, esetemben mindkettő jó néhány jelentéssel bír. Utóbbi többel. Ha például éjjel, álmomból felébresztve egyszer valaki nekem szegezné a kérdést, hogy mi is, hol is van az otthon számomra, azt hiszem, nem feltétlenül arra számítana, amit hallana. Félálomban, még kissé rekedtes hangon, de egyre élénkülve egy útról beszélnék neki, ami egy háztól indulna, végigvezetne a köves udvaron, majd kinyílna a kertkapu, a domboldalba vágott lépcsőfokokon fel lehetne érni a veteményeskertbe, de én inkább mégis úgy döntenék, hogy a füves, kaszálható gyümölcsösön baktatok tovább, majd még fennebb kapaszkodnék, átlendülnék a telek végét határoló léckerítésen, oldalra néznék, a kertek fölött hosszú sávban elnyúló szilvasorra, majd rálépnék az előttem induló útra, mely a távoli mezőkre vezet, egy hatalmas tölgyfa mellett enyhén jobbra kanyarodik, aztán váratlanul belefut az égbe.”

Király Farkas magát „nagyon lassú csavargóként” jellemezte, aki nagyjából tízévente megy egyik helyről a másikra. Gyerekkorában rendkívül sok időt töltött kertekben, nagyszüleinél úgy játszott a szabadban, hogy közben észre sem vette, hogy dolgozik. A későbbiekben sokat barlangászott, szeretett a hegyekbe járni, így nem távolodott el a természettől. Nemrégiben költöztek kertes házba, ahol elsők között gondoskodott a kert „bevetéséről”.

„A kert a lélek meghosszabbítása”, hangzott el a beszélgetésen. A lélek igazából az ember belső kertje, amelyet – éppen úgy, mint a külső kertet – ápolni, gondozni kell. Művészként talán még fontosabb feladat ez, így Mirtse Zsuzsa megkérdezte meghívott vendégeitől, hogy állnak jelenleg ezzel az „öngondozással”, milyen állapotban van éppen belső kertjük.

„Ott hátul narancssárga és zöld pólóban látható két kis törpe, ők hozzám tartoznak” – mutatott ki a közönség felé Novák Zsüliett gyermekeire. Ideje nagy részét természetesen velük tölti, így ha ideje engedi, főként novellákat ír. Úgy gondolja, hogy nincsen olyan élethelyzet, amibe ne férne bele az olvasás, az írásra nem alkalmas heteit erre szánja, így gondozza önmagát. Disznó vallomások című kötetében az emberi élet „disznóságait” járta körbe, a vidékről kikerült lány történetét áthatják az otthonról hozott sajátosságok és a városi légkör, ezt azonban „lezártnak” tekinti, ettől eltérő alkotást várhatunk tőle a jövőben.

Farkas Wellmann Éva beszélt egy kicsit arról, hogy milyen különböző módokon működnek az írók: míg egyeseknek az írás valóban lélekgyógyító lehet, mások számára a rossz hangulat és lelkiállapot mellett nem ajánlott az alkotás. Ő maga arra törekszik, hogy az íráshoz megteremtse saját békéjét. A Parancsolatok című kötetét – tervei szerint – egy válogatás követi majd, mely korábbi munkáit is tartalmazza. A beszélgetést az említett kötet darabjait alapul vévő dalok tették még hangulatosabbá.

Király Farkas szerint a belső kert igencsak hasonlít a külső kertre. Ahogyan a külső világban jöhet a jégeső, a kártevők és a fagy, a belsőt is fenyegetik ugyanezek a veszélyek. A saját és mások traumái is hatással vannak ránk, és jó kertésznek kell lennünk, ha jól akarjuk érezni magunkat. Király Farkas sok problémával küzdött a belső kertben, ennek hatására írta például Sortűz című művét is. Legutóbbi műve idén júliusban jelent meg, az Út a tengerszemekhez címet kapta. Egyik fontos gondolata volt, hogy sokkal jobb kivetíteni, papírra vetni a belső kert sötét fellegeit, mintsem elfojtani őket.

Akárhogy is működnek másként a különböző alkotók, egy biztos: a belső kert tényleg gondoskodást igényel. Soha nem szabad megfeledkezni erről, mindig érdemes időt szakítani rá, akár csak pár percet is. Számtalan módon gondozhatjuk saját magunkat, legyen ez egy kirándulás, pár perc meghitt csend, egy jó könyv, vagy fél óra a kertben, amely nem véletlenül lett az irodalom egyik fontos szimbóluma.

Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond