A Jelmeztervek, szitanyomatok és rajzok Szentendréről, a 20. századból című kiállítás válogatást mutat be Keserü Ilona sokszínű munkásságából július 4-ig.

Keserü Ilona 1979 és 1984 közötti alkotói időszakában nagy szerepe volt Szentendrének, ahol a Régi Művésztelep nyári műterembérlőjeként aktívan részt vett a város művészeti életében.

Június 27-ig lesz látogatható Koós Gábor grafikusművész Szuvenír című kiállítása a MANK Galériában. A Szuvenír-sorozatban a művész egy teljes tér lenyomtatásával először kísérletezik a 3D-nyomatkészítéssel. Az első háromdimenziós printinstallációjában megpróbálja életnagyságban rögzíteni és újraalkotni a műterméhez tartozó teherliftet egyfajta emléktárgyként, amelyet magával akar vinni, amikor örökre elhagyja a stúdiót.

A nyár folyamán a MANK Galériában fiatal képzőművészek is bemutatkoznak, majd Mátrai Erik egyéni kiállítása várja a látogatókat különleges. helyspecifikus színreflextér-installációval.

Keserü Ilona tárlata után Kőszeghy Flóra fiatal alkotóművész munkáit mutatják be az ÚjMűhely Galériában, ahol kortárs ékszer- és képzőművészeti csoportos kiállítás is várja az érdeklődőket, és a nyári szobrászati tárlatok hagyományát is folytatni szeretné a MANK.

 Augusztus utolsó hétvégéjén könnyűzenei koncertek, művészeti séták és workshopok is várják az érdeklődőket az ArtKert összművészeti fesztiválon.

ArtTér néven folytatódnak a MANK népszerű online ismeretterjesztő sorozatai is.

A nyitóképen részlet Keserü Ilona egyik jelmeztervéből.